Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 4. szám - Molnár Tamás: Vallás, egyház és modernség
MOLNÁR TAMÁS Vallás, egyház és modernség Történelmi tudat és távlat nélkül nem lehetséges világintézmények helyzetét felmérni. A katolikus egyház esetében ez aránylag könnyű, mert majd’ kétezer év óta áll a világ és történelem színpadán, és még mai krízise mellett is rendelkezik elég tartalékkal, hogy elhitesse, tulajdonképpen semmi sem változott sem szellemi-erkölcsi, sem az intézményes téren. Ez azonban hibás feltételezés: úgy tűnik, vannak történelmi törvényességek, melyek minden olyan intézményre érvényesek amelyek embereket kormányoznak, ahol tehát változásokkal számítanak, ezeket figyelembe veszik. Az egyház esetében a változás óriási horderejű: abból áll, hogy a 18-ik századtól kezdve az egyház hatalma és befolyása csökken, és hogy eröfeszítései az új történelmi-társadalmi vezető csoportokat magához vonzani, általában sikerteleneknek bizonyulnak. Ha arra gondolunk, hogy a kereszténység első, üldöztetési századaiban, az egyház aránylag rövid idő alatt meghódította a római szenátusi, majd filozófiai-gondolkodói osztályt, és hogy Konstantin császár, „válogatásai” folyamán a birodalmi vallások között Krisztus vallásában látta a birodalom fentmaradásának legreálisabb támaszát - arra a következtetésre jutunk, hogy a császári politika és a keresztény vallás szövetsége hasznos formulának bizonyult. Akár tetszik, akár nem, azóta is a politikai hatalom és a vallás egymáshoz fűződött, éppen mert a hit és politika minden síkon találkozik; ez nem kárhoztatható tény, mint ezt a radikálisok minden vonalon állítják, hanem, mint fentebb mondtuk, embereket nem lehet csak malaszttal és égre függesztett szemekkel kormányozni. A morális síkon sem, mivel gyarlók vagyunk, kiutakat keresünk az erkölcsi parancsolatok terén is. Véget kell tehát vetni annak az önámító felfogásnak, amely a múlt században született meg, hogy az egyház nyert azzal, hogy elkülönült - kényszer alatt! - a politika világától, és hogy ilyetén erkölcsileg megtisztult! Ez általában azok az egyházi és világi körök állítják, kiknek érdeke egy meggyengült egyház és egy ideológiailag irányított állam. Az egyházat és államot különválasztó esemény ami manapság egy új dogma státusát iktatja törvénybe és amelyet a közvélemény örök igazságnak tekint, a francia forradalomban játszódott le, és az egyház ebben nem partnerként szerepelt, hanem mint alárendelt közeg. Magyarán, úgy írhatjuk le az egyház és állam különválását, akár Jefferson, akár Robespierre volt ennek kovácsa (a Felvilágosodás ideológiájára támaszkodva), hogy Róma egy szerződést írt alá mely alapján vállalta a jövőre nézve és a társadalom állítólagos előnyére, hogy egy új státust: egy lobby státusát a liberális-pluralista ideológia által megszerkesztett társadalomban. Egy bizonyos lobby a sok lobby között, 462
