Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 4. szám - Bella István: Öldöklő angyal; Ábel a gyilokról; Isten halottkém jelentéséből; Ábel álma álmairól; Káin imája Ábel fölött; Kő-szájjal, durung-kézzel; Káin próféta levele a Cainus-beliekhez; Ábel a sivatagban; Csak a bárány; A világ végén (versciklus)
Meglásd, előbb-utóbb vagy magukat ölik meg vagy elevenen eltemetkeznek. Te pedig mondhatod tiszta szívedből, tiszta szájjal: íme beteljesedett, ami írva vala. Áldassék, áldassék az Űr neve! És legyen meg az Ő akarata! post scriptum: ezt a levelet valami régi pergamenre írom, amiről szorgos kezek lemosták és levakarták az írást. Ám egy-egy szó néha, mint fölhasított mellkasból a szív, ki-kidobban hidegleló'sen; meg-megráng, mint ama törzséről lemetszett békaláb is ama leendő' - (vagy már volt?) kísérlet során az idő' elektron-jövó's tégelyében. Ide másolom néked, mosolygásul: „Halálnak halálával holsz”... „Látiátuc... szümtükvel... Isa pur es...” Vajh mit jelenthetének? Ki tudná ezt megfejteni? Én nem. Te pedig, édes fiam, ne ölj! Tedd a dolgod! C. Abel a sivatagban 1. Nem a halál háborít, csak az, többé nem élek. Hitem szerint soha. Se másképp. Semmiképp.. Nem leszek a szemedben langyuló ó'szi kép. S hogy nem vagyok, azt sem én veszem észre. A füvek, az ott fönt motollázó szikék még teszik, amit kell. Fogyasztanak a férgek. Fekete vatta, tolul a föld odébb-idébb benned, fölitatná fehér ürességed. 428 És - ennyi. Se fű. Se fa. Még a föltáplált féregnek se lész váladéka. Se Isten-ürülék. Csak anyag az anyagban.
