Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 4. szám - Bella István: Öldöklő angyal; Ábel a gyilokról; Isten halottkém jelentéséből; Ábel álma álmairól; Káin imája Ábel fölött; Kő-szájjal, durung-kézzel; Káin próféta levele a Cainus-beliekhez; Ábel a sivatagban; Csak a bárány; A világ végén (versciklus)
Néha föltámadsz, míg Andromédák beszélnek. Aztán kihal a szó. A nyelvnyi lélek. Az háborít, hogy csak a halál halhatatlan. 2. Amikor megszületsz, halálod kezded el építem - percekből piramist - s ahogy magasulsz, úgy törpedsz magad is, amíg önmagad mélyébe rejtezel. Megkövült ereid labirintusa visz hozzád, bepólyált szív, de bellijeiden fölírva mind, mi voltál, s fölírva az is, ami megtörtént és az is, ami nem. Micsoda magzat vagy, kívülődő halott! Együtt kés, korsó, kenyér. Megszülöd a napot: megtörténsz. Élő gyolcsod múlt, jelen és jövő. Kirabolnak néha? Széthordanak? - Tagadod. Fölkel s lemegy az Isten. Sötétülsz, kiragyogsz. Mint nem múló sivatag, hullámzik melledben az idő. Csak a bárány Káin és Ábel ügyében eddig a bárányról még senki nem beszélt. Maga az Úr sem! A Bírák Bírája! Pedig ő látta az esetet s tanúsíthatná. hogy Káin és Ábel fölcserélhető. Mert Káin lehet Ábel. És Ábel lehet Káin. Csak a bárány, aki mindig ugyanaz. Meg az áldozati füst. Az áldozat nem ítélhet! 429
