Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 4. szám - Bella István: Öldöklő angyal; Ábel a gyilokról; Isten halottkém jelentéséből; Ábel álma álmairól; Káin imája Ábel fölött; Kő-szájjal, durung-kézzel; Káin próféta levele a Cainus-beliekhez; Ábel a sivatagban; Csak a bárány; A világ végén (versciklus)
Épp ezért, ha valakit meg akarsz ölni, ha valakit örökre el akarsz veszejteni, ha írmagjáig ki akarod irtani, Öld meg a halottait! frtsd ki, hetedíziglen a temetőit, a sírokat, a jövendő-rengő bölcsőt, dúvasd föl, a csontokat vesd a kövek közé, őröld csontfehér lisztté, és égesd el oltatlan mész és víz elegyével! A fejfákat, az élő sírköveket, főképp ha levakarhatatlan róluk a rovás és az írás, égettesd el, zúzasd szét és vesd a szélbe! S emeltess helyükbe százezer kicsiny Bábelt! A megmaradottakkal, a tébolygó felkiáltójel-magokkal meg hitesd el, hogy nincsenek s nem is voltak! Ha mást vallanának mégis, nyelvüket ne tépd ki! Mondd azt nekik jelbeszéddel mutogatva, hogy némák! nincs nyelvük. Másoknak meg fönnhangon sajnálkozz, hogy nem akarnak beszélni! S ha néha mégis valami hangot adnak, az nem emberi szó. Nem édeni füleknek való. 427
