Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 4. szám - Bella István: Öldöklő angyal; Ábel a gyilokról; Isten halottkém jelentéséből; Ábel álma álmairól; Káin imája Ábel fölött; Kő-szájjal, durung-kézzel; Káin próféta levele a Cainus-beliekhez; Ábel a sivatagban; Csak a bárány; A világ végén (versciklus)
Káin imája Abel fölött Én Istenem, de sokat vétkeztél, ellened s ellenem, nem szerettelek és te sem szerettél, életembe eleven eltemettél. Én Istenem, ne nézd el, hogy nem nézel, s nem néz rád szemem, hogy életem jussáért pöröl életeddel,- ami nem volt enyém, tőlem ne vehedd el. Uram, ha vagy, csillag ujjhegyeiddel mért nézesz, mint a vak, s mért nem látsz meg, hisz Isten vagy eleve, Ür-szemhéjad alól mért csorog rám méz és epe? Uram-Magam, mért messzülsz el közelemből, közel, ha van, s mért távolodsz a távol távoltól távolabb, s mért álmodod ólmos álmomba álmodat? Uram, ha vágysz, előre megfontolt szándékkal meg mért halatsz, s mért ily sunyin, mért nem hirtelen felindulásból, s mért teszed, hogy ami lesz, előre visszaszámol? Én Istenem, itt állok fölötted, gyilkos, gödölye-kisdeden, kifordult szemgolyód az ég, kékesfehér, földszembogaradból csorog reggel- és estevér, csurog és csörög - láncszemből láncra lánc, yilágok világából hamu-por-dobogás. így ismétlődői Bennem, minduntalan, Gyilok-Uram. Én Istenem, hadd nézzelek mégis, büntetlen, istentelen. A füst elszáll. A láng szíve kihagy. És nem tudom, ki is vagyok, s Te ki vagy. Édes Netán, ne mérd rám mégse örök husáng-penitenciám. Az élő meghal. De nem hal meg a holt. Halántékom hűlt háló. Kezem izzó dorong.
