Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 3. szám - MILLECENTENÁRIUMI MELLÉKLETÜNK - Vékony Gábor: A magyar etnogenezis szakaszai II.
rásadataink ellenére is nehezen rajzolható meg Kelet-Európábán, különösen értendő' ez az erdős sztyeppe övezetére, amelyről még a források sem igen szólnak. Az olyan népnevek, mint a szlávnak tartott anta nem sokat jelentenek, mert ez a név egyszerűen a határvidékeken lakókat jelöli (iráni anta „vég, külső rész”, őszét aeddae, aendas „kívül”). A kelet-európai erdős sztyeppe övezetének régészeti anyagát ettől az időtől, a hunkort követően, az orosz és ukrán régészek eléggé következetesen szlávnak határozzák meg - minden alap nélkül (csak az ún. Prága-Korcsak régészeti kultúra szláv meghatározása valós indoklású, sem a Penykovka, sem a Kolocsin kultúrák a Gyeszna, Dnyeper és Dnyeszter vidékén nem lehetnek a szlávok emlékanyagai az i. sz. 6-7. században). A Donyec és a Kárpátok közötti erdős sztyeppe területén elterjedt Penykovka kultúra egyébként sztyeppéi török, valamint a Kárpátmedence avar kaganátusának területére ágazó kapcsolataival, földműves-állattartó életmódjával ugyancsak kielégíti azokat a feltételeket, amelyeket az ősmagyarok és a bolgár-törökök érintkezéséhez szükségesnek kell ítélnünk (ebből ugyan hiányoznak az államszervezetre vonatkozó' adatok, azonban az avar kaganátus hatalma a 7. század első felében keletre is kiterjed). A Kárpát-medencében a magyarságnak a kelet-európai erdős sztyeppe övezetéből kellett érkeznie, ilyen bevándorlás nyomait az i. sz. 6. századot követően nem ismerjük. A magyarság néppéválásának folyamatában nem lehet kihagyni annak az 568-tól 800 körűiig tartó időszaknak az integrációs hatását, amelyet az avar kaganátus kora jelent, politikai zökkenőkkel, talán dinasztiaváltásokkal, de az állami szervezet folyamatosnak mondható kapcsolatrendszerével. A Kárpát-medence egésze a történelem során ritkán volt egyetlen hatalmi központ birtokában. Ilyen először a hunok idejében fordult elő, ez azonban egy étvizednél alig hosszabb időszak, amelynek mélyebb hatása nem volt. Az avar kaganátus korában viszont a Kárpát-medence területe több, mint két évszázadon keresztül egy hatalmi központ uralma alatt van, ennek az időszaknak a belső kapcsolatrendszerei nyilvánvalóan hozzájárultak a terület népességének egységesüléséhez. A feudális magyar állam aligha véletlenül ugyanerre a területre terjed ki, hogy ez megtörténhetett, abban a korábbról fennmaradt kapcsolatrendszerek nyilvánvaló szerepet játszottak. A magyar nép néppéválása folyamatának legkésőbbi szakasza, a kései ősmagyar korszakban tehát elsősorban a Kárpát-medence területén történhetett. Számolnunk kell azonban a kései ősmagyar korban magyarokkal a Kárpátmedencétől keletre eső területen is. Az avar kor kárpát-medencei anyagi kultúrájának messze keletre, egészen a Donyec felső folyása vidékéig nyúló kapcsolatai a szokványos kereskedelmi kapcsolatok szintje fölött állnak, a két területet az i. sz. 7. század elején még az avar kaganátus állami szervezete is egybekapcsolta. Ez a kapcsolatrenszer egészen kései korszakokig fennállhatott. Vargyas Lajos szerint a pentatónia szigorú kvintváltó stílusát a magyarság a bolgár-törökökkel való érintkezés után alakította ki, ez a stílus pedig a Volga vidékén, a cseremisz-csuvas nyelvhatáron, Csebokszaritól nyugatra keleten is megtalálható. E terület -közeléből ad hírt 1236-ban Julianus domonkosrendi szerzetes magyarokról, olyan magyarokról, akiknek a Kárpát-medenceiektől való elválása igen későn történhetett, hiszen Julianus beszélni tudott velük (ami régebbi elválás esetén lehetetlen lett volna). Az i. sz. 10. század elejéről, a Volga-könyök környékéről ismerünk magyarhoz 396
