Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 3. szám - MILLECENTENÁRIUMI MELLÉKLETÜNK - Vékony Gábor: A magyar etnogenezis szakaszai II.

a hatalmi szervezet valamilyen nagyobbmérvű átalakulásával kellene számolnunk. A Kárpát-medencében ez idő alatt a nomád törökök és a helyi földműves lakosság együttélésével találkozunk (a források falvakat emlegetnek). Az avar kaganátus népessége avarokból, szlávokból, gepidákból és bolgárokból állt össze a források szerint, (amelyek a területet csak a Tisza torkolatáig ismerik délen) különösen jelentős volt ebben a népességben azoknak a bolgároknak a szerepe, akik 631-635 között az ország feletti uralom megszerzésére is kísérletet tettek. Másrészt a Kárpát-medencében nyelvtörténeti okok miatt meg kellett legyen i. sz. 800 előtt a magyar önelnevezésként használt szikül szó, ha pedig ez megvolt, akkor a Kárpát-medencében i. sz. 800 előtt magyarok is voltak. Mindenesetre a bolgár-törökök az i. sz. 500-700 közötti időben olyan körülmények között, amelyekről a magyar nyelv bolgár-török jövevényszavai vallanak, csak a Kárpát-medencében éltek, ezért a magyar nyelv bolgár-török jövevényszavainak átvételére csak itt kerülhetett sor.

A történeti köztudatban a magyarság néppé válásának egy másik elképzelése ismert, az, amelyik nagyjában egyezik a fentebb Gombocz Zoltántól idézettekkel. Ez az elképzelés, amelyet máig meghatározó formában a század elején Szárnyéi József rögzített, valójában éppen a néppéválás folyamatával nem foglalkozott, a finnugorságból, majd az ugorságból kiváló magyarságot ugyanis valami folyamatos egységnek fogta fel, amelyet ugyan értek különböző, török és egyéb hatások, de az ugorságból való kiválás után már nagyobb változások (azon kívül, hogy az Urál-hegység vidékéről eljutott a Kárpát-medencébe) nem történtek vele. Ez a magyar történeti kép azonban csak a köztudat képe. A magyar történeti irodalomban a korai magyar történetről soha nem volt valami egységes elképzelés, magyar népelemeknek a Kárpát-medencébe való, az i. sz. 9. század végét megelőző betelepülésével pedig a történészek többsége mindig is számolt. E feltételezésnek persze különböző okai voltak, sok esetben a középkori eredetű hun-magyar rokonság valamilyen formában, példáid a hunoknak is nevezett avarokon keresztül való fenntartása, vagy éppen a székelyek korai történetének üyen módon való tisztázása (ezeket ugyanis forrásaink, s ez megfelel népnevük nyelvtörténeti alapon való magyarázatának, a 896-os magyar honfoglalásnál korábban itt lakóknak mondják). De az e korszakkal foglalkozó kutatók között nem volt s ma sincs egységes elképzelés a a magyarság néppéválásának legkésőbbi szakaszáról. E körülmények, s az ezekből származó elképzelések ugyanakkor alapul szolgálnak a történeti köztudat (és a szakemberek történeti tudata) különböző zavarainak. Valójában két, külön mederben tartandó forráscsoport összekeveredése az, amely e zavarokat okozza.

Az egyik forráscsoport adatait fentiekben láthattuk, amikor a magyarság néppéválásának folyamatát próbáltuk nyomon követni. Ennek rövid összegzése lehet az, hogy az a népcsoport, amelynek egyik része a mai magyarság elődje nagyjában az i. e. 2. évezred közepe tájától a Don, Donyec folyók vidékén él, a kelet-európai erdős sztyeppe övezetében, s egészen a hím korszakig, tehát az i. sz. 4. század vége, 5. század közepe közötti időszakig e terület környékén marad (illetőleg, az időszámítás kezdete körül nyugatabbra mozdul, majd az i. sz. 3. században északkeletre húzódik vissza). A hun korszak Kelet-Európa néprajzi térképét átrendezi, mint ahogy átrendezi Európa többi részének néprajzi térképét is. Az ezt követő időszak népi képe viszonylag részletes for395