Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 3. szám - MILLECENTENÁRIUMI MELLÉKLETÜNK - Vékony Gábor: A magyar etnogenezis szakaszai II.

korábban, az i. e. 2. évezredben is építettek, az új fogalom e házforma használatának megszilárdulására mutathat.

Iráni nyelvekből viszont ebben a korban - a korai ősmagyar korszakban alig kerültek át jövevényszavak a magyarba. Egy-kettő ugyan lehet ilyen azok között, amelyeket a korábbi vagy a későbbi iráni jövevényszavak közé sorolunk, nincs azonban egy biztonságosan elkülöníthető, az i. e. 1. évezred első felébe helyezhető réteg. Nincsenek e korban török jövevényszavaink sem, az ilyenekként emlegetettek {nyak, nyár, homok, harang) ugyanis vagy nem törökök vagy nem jövevényszavak. Ilyenek feltételezése már csak azért sem lehetséges, mert történetileg nem indokolható az i. sz. 6. században az Altaj- hegység déli részén feltűnő törökség jelenléte az i. e. 1. évezred közepe táján Kelet-Európábán, amelynek keleti határain az i. sz. 5. század második felében gyaníthatunk először török népeket.

Kevéssé használható a korai ősmagyar kor forrásaként a régészeti anyag. Az Abasevo kultúra egységének felbomlása a kapcsolatrendszerek megszűnését eredményezte, ez pedig bizonytalanságot teremtett a javak beszerzésében és létrehozásában. Ennek következtében azok az embercsoportok, akiknek az Abasevo kultúra a régészetileg meghatározott hagyatékuk volt, új típusú kapcsolatrendszerek kiépítésére törekedtek, éppen lakott települési területük vagy új szállásvidékeik lehetőségeit kihasználva. Ez egyben más népcsoportokkal való összeolvadást is jelentett, amelynek következtében régészetileg más kultúrális hagyatékkal kell számolnunk. Ahhoz azonban, hogy az új kapcsolatrendszerek a régészeti kultúrális képben is feltűnjenek, meglehetősen hosszú időnek kell eltelnie, amely időszakban egy népesség kulturális átalakulása pontról pontra nem követhető. Az újonnan kialakított kapcsolatrendszerek pedig megszilárdulásuk után régészetileg már olyan formában jelentkeznek, amely előzményeikkel alig összevethető. Eme nehézségeket tetézi Kelet-Európábán a régészeti kép igen hiányos volta, amely olyan mértékű bizonyos történeti időszakokban, hogy több olyan nép lehet Kelet-Európába, amelynek régészeti hagyatékát 100-500 éves időszakokban egyáltalán nem ismerjük. Másrészt, az ugor egység felbomlása azt jelentette, hogy az egykori „nagy” nép „kis” népekre bomlott, s ezek a kis népek új kulturális hatásoknak kitéve régészetileg egymástól is különböznek, ugyanakkor saját környezetükhöz hasonulnak.

Az Abasevo kultúra határterületein több helyütt beolvadt más népcsoportba (Pokrovka típus a Volga mentén, a Szintasta folyó melletti település-temető a Dél-Urál vidékén, stb). Hasonló folyamat játszódik le a Dnyepertől keletre, a Donyec és a Don folyók vidékén is, ahol az Abasevo és az inkább sztyeppéi elteijedésű Szrubna kultúra szoros kapcsolat- rendszerének kialakulása figyelhető meg, s e kapcsolatrendszer eredményeként az itteni terület kultúrális képe is átalakul. Az egykori Abasevo kultúra népének nyomai azonban egészen a szkíta korig az i. e. 1. évezred közepéig követhetők, miközben itt igen korán érvényesülnek a Dnyepertől nyugatra eső területek hatásai (Szabatyinovka és Beloszero kultúra). Az i. e. 2. évezred vége felé a Donyec és a Gyeszna folyók közötti vidéket egy, az Oka vidékéről származó népcsoport szállja meg, e részek és az Oka környéke között később is folyamatos kapcsolatok mutatkoznak (Bondariha kultúra). Az i. e. 7/6. század fordulójából a Dnyeper folyótól keletre eső erdős sztyeppe

387