Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 3. szám - MILLECENTENÁRIUMI MELLÉKLETÜNK - Vékony Gábor: A magyar etnogenezis szakaszai II.

juk a Dnyepertől keletre is eljutott). Ebben a térségben tehát az ó'smagyarság érintkezhetett velük, s természetesen ennek az érintkezésnek a következtében kerültek át a tej, tőgy és tíz szavak az ősmagyar nyelvbe. Ugyanebbe a csoportba tartozik körtvély /körte szavunk (albán dardhé, dardha indogermán gjherda), amelynek régi voltát képzett magyar alakja is mutatja. De ekkor kerülhetett az ősmagyar nyelvbe a töl, továbbképzett formájában a tölgy szó (görög ptelea, kmosszoszi görög pterewa, örmény feli „szilfa”, lati tilia, albán bli „hársfa”), amelynek jelentésváltozását (mint más főneveknél is) a vegyes fájú erdőtársulások magyarázzák.

Az ősmagyarság érintkezése ezzel az indogermán nyelvi csoporttal, illetve annak különböző nyelvváltozataival hosszú ideig tartott, az i. e. 2-1. évezred fordulója körüli időktől nagyjából az időszámítás kezdete körüli időkig, amelynek eredményeképpen ebből, a nyelvészeti irodalomban dáko-müsz néven nevezett nyelvből különböző időszakokban kerültek át szavak a magyar nyelv előzményébe (ezt az indogermán nyelvet illetően pontosabb lenne a geto-műsz, vagy a balkáni-fekete tengeri, pontuszi-balkáni elnevezés használata). Ide sorolható ún. ismeretlen eredetű szavaink jelentős része:

győz: pontuszi-balkáni gjiedh-, indogermán segjh-: óind száhate „győz”, görög ekhó „tart, bír”, gót sigis „győzelem”. (Az albán nyelvben az indogermán sz hangnak négy megfelelője van: gj, sh, h, th. Ezek csak részben magyarázhatók belső nyelvi fejlődéssel, bizonyos esetekben különböző egykori nyelvjárások keveredésével kell számolnunk.)

gyepű: pontuszi-balkáni gjepm-, indogermán saip-m-: görög haimaszia „sövény, kerítés”, haimosz” „sűrűség”, latin saepes „kerítés, sövény, gyepű”. disznó (gyisznó): indogermán szú-ki-i-na, latin sus, albán dósé „koca”. eke: albán thek'é „rojt, csücsök”, indogermán kjhakh- „ág, ék”, óind szjákhá „ág”, szláv szoha „cölöp, eke”, stb.

Igen, korán eljutottak a korai ősmagyarság nyelvébe távolabbi balkáni kereskedelmi szavak is. Ezekkel az i. e. 1. évezred közepétől számolhatunk. Az e korból származottak közé tartozik többek között szőlő szavunk: zélasz, zelasz, zeila, zilai „bor (a trákoknál)”, indogermán gjélá-, óind hála „pálinka”, görög khalisz „(tiszta) bor”. A Balkán-félszigeten élt trákoktól egyéb kereskedelmi vonatkozású szó is eljutott Kelet-Európába, ezekben a trák szókezdő z helyén sz hangot találunk: a magyarban hiányzó hangot helyettesítették ezen a módon, mint ahogy hasonló hanghelyettesítéseket később is megfigyelhetünk. A Dnyepertől keletre, valahol a Donyec és Dnyeper folyók közötti térségben a szőlőt csak kereskedelemből, illetőleg a borkereskedelemből lehetett megismerni.

Az idézett - csak néhány egyezést bemutató - adatok arról tanúskodnak, hogy az ősmagyarság az ugor kor után először egy nyugati indogermán néppel került kapcsolatba, amelytől főként az állattartásra vonatkozó ismeretekhez jut (tej, tőgy). A következő időszakban, a pontuszi-balkáni indogermán nyelvből állattenyésztéssel, földműveléssel és hadviseléssel kapcsolatos szavak kerülnek át, ugyanerre az időszakra tehető - az i. e. I. évezred közepétől - az őspermi szavak átvétele az ősmagyar nyelvbe - ezek a fémművességgel és a házépítéssel kapcsolatosak, különös jelentősége lehet a küszöb szónak, amely már fából rótt boronaházakra utalhat. Ilyeneket már

386