Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 3. szám - N. Sz. Trubeckoj: Az összeurázsiai nacionalizmus
szférájába. A nemzeti egység érzését, amely mindenfajta nacionalizmus előfeltétele, úgy tűnik, aláásta a kiélezett osztálygyűlölet, a nemzeti hagyományok többségét pedig a burzsoá rendszerrel, az arisztokratikus kultúrával vagy a „vallási előíéletekkel” való kapcsolat ürügyén becsülik le. Mindemellett az összes nép nagyravágyását bizonyos fokig kielégíti az, hogy az általa lakott területen az ő nyelvét ismerik el hivatalosnak, az adminisztratív és egyéb tisztségviselők az ő körükből kerülnek ki, és gyakran magát a területet is hivatalosan az ott lakó népről nevezték el. így hát azt mondhatjuk, hogy az a tényező, amely a jelenlegi Szovjetunió összes részét egy állami egészbe tömöríti, megint csak az egész állami terület egyetlen gazdájának hivatalosan elismert jelenléte, csak míg korábban ilyen gazdának az orosz népet ismerték el, élén a maga cárjával, most e gazdának Szovjetunió összes népeinek proletariátusát tartják, élén a kommmunista párttal. III. A kérdés fentebb leírt, jelenlegi megoldásának hiányosságai első látásra is szembetűnőek. Nem beszélve arról, hogy a proletariátusra és burzsoáziára való felosztás Szovjetunió számos népének esetében vagy félrevezető, vagy fölöttébb kevéssé lényegi és mesterséges; különösen azt kell kiemelnünk, hogy a kérdés ilyetén megoldása magában hordja az időbeliségére való utalást. Valóban, hiszen azon népek és országok egy állami egészbe való tömörülése, amelyekben a proletariátus megragadta a hatalmat, csak a proletariátus ellenségeivel szembeni harc egy bizonyos szakaszának szempontjából célszerű. Ráadásul maga a proletariátus mint elnyomott osztály a marxizmus értelmében időleges és meghaladni való jelenség. Ugyanezt kell mondanunk az osztályharcról is. Ilyeténképpen a kérdés fentebb leírt megoldása esetén az állam egysége mintha nem valami eredendően állandó alapon, hanem eredendően időleges, múlékony alapon nyugodnék. Ez pedig fonák helyzetet teremt, és rendkívül egészségtelen jelenségek egész sorát idézi elő. Létének igazolása érdekében a központi kormányzatnak mesterségesen szítania kell a proletariátusra leselkedő veszélyt, neki magának kell megteremteni az új burzsoáziát mint a proletariátusra leselkedő veszélyt, neki magának kell megteremteni az új burzsoáziát mint az osztálygyűlölet tárgyát, hogy a proletariátust erre az osztályra uszíthassa, és így tovább. Vagyis folyamatosan fenn kell tartania a proletariátus tudatában azt az elképzelést, hogy az állam egyetlen gazdájaként betöltött helyzete fölöttébb törékeny. E cikk kereteibe nem fér bele a kommunista államelmélet lényegi kritikája. A proletárdiktatúra eszméjét itt most csak egy aspektusában vizsgáljuk, nevezetesen mint olyan tényezőt, amely Szovjetunió minden népét egy állami egészbe tömöríti, és amely ellenáll a nacionalista-szeparatista törekvéseknek. És el kell ismerni, hogy ezen aspektusból a proletárdiktatúra eszméje, ha emeddig hatásosnak bizonyult is, nem lehet a kérdés szilárd, végleges megoldása. A Szovjetunió egyes népeinek nacionalizmusa olyan mértékben fejlődik, ahogyan e népek mind jobban megbarátkoznak új helyzetükkel. Az egyes nemzeti nyelveken való műveltség és írásbeliség fejlődése, az adminisztratív és egyéb tisztségek elsősorban helybeliek által való betöltése 367
