Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 3. szám - Wiktor Woroszylski: Új pánmongolizmus?
könyvében (Paris, Flammarion, 1980). Kimutatta, hogy nem korábbi folyamatról van szó, a szaporodás hirtelen ugrott meg az elmúlt évtizedekben; az ázsiai népesség kor és nem szerinti megoszlása is különbözik az európaitól, az előbbi ugyanis fiatalabb és nagyobb a nők-férfiak egyensúlya; a táblázatok szerint évtizedben is töretlen. A szerzó' tagadja, hogy ezek a jelek arra mutatnának, hogy a muzulmánok hirtelen „elárasztják” az oroszokat és átveszik tőlük a vezető szerepet, de a vizsgált adatokban különböző természetű konfliktusok forrását látja. Ezek a figyelemre méltó adatok és gondolatok háttérinformációink lehetnek. Bármilyen érdekes is lenne, a vizsgált irodalmi jelenséget egyenlőre lehetetlen kapcsolatba hozni más természetű jelenségekkel, elégedjünk meg azzal, ami a rendelkezésünkre áll: néhány szerző műveivel, elbeszélésekkel és versekkel, amelyek közös jegyei a különböző színvonal ellenére lehetővé teszik az általam új pánmongolizmusnak nevezett sajátos irodalmi jelenség vizsgálatát. Ehelyt érdemes lenne emlékezetünkbe idéznünk, mi volt a régi pánmon- golizmus. Az 1900-ban elhunyt nagy orosz gondolkodó, Vlagyimir Szolovjov filozófiai, történetfilozófiai és vallási rendszerébe illeszkedett. Szolovjov azt hirdette, hogy a jövőben létre kell hozni az egyetemes istenemberi társadalmat; ebben fontos szerepet szánt Keletnek, amely nem szenvedte el a Nyugat pusztító kísértéseit: a szellem kísértését, vagyis a hatalom csábítását, amely arra ösztönöz, hogy a rossz világát erővel győzze le, hatalmi szóval szerezzen érvényt a katolikus erényeknek; az értelem kísértését, vagyis a protestáns racionalizmushoz vezető tévelygést és a test kísértését, amely a modem fogyasztói civilizációt jellemzi pozitivizmusával és gazdasági szocializmusával egyetemben. Szolovjov szerint a Kelet mindettől érintetlen, megőrizte lelkében a keresztény hitet és szeretetek bár nem valósította meg a külvilágban, nem hozott létre általa keresztény kultúrát. Ahhoz, hogy az istenemberi társadalom, a teokrácia megvalósuljon, meg kell őrizni a Keletre jellemző isteni őselvet és ezen az alapon kell kifejleszteni a kultúrateremtő emberi őselvet, ahogy azt a Nyugat már kidolgozta. Ex Oriente Lux c. versében (1880) Szolovjov rámutat, hogy a címben idézett jelszóval már Xerxész le akarta győzni Hellászt, de hadserege - rabszolgák tömege - megfutamodott „egy maroknyi bátor hazafitól”. Győzött a Nyugat, Görögország után Róma lett a világ ura, de „a világ lelke megint hitre és szeretetre vágyott”. A szerző megjövendöli, hogy a fény Keletről árad, egyesíti Keletet Nyugattal, ezt a messianisztikus küldetést pedig Oroszországnak tulajdonítja azzal a feltétellel, hogy meg kell hoznia a helyes döntést, azaz megkell valósítania a keresztény hitet és szeretetek Hisz ez a kérdés értelme, amellyel Szolovjov Oroszországhoz fordul a vers poénjában: „Oroszhon! magas jóslatokban Kit büszke eszme tölte bé; Kinek Keletje lenni óhajtsz: A Krisztusé vagy Xerxeszé?” (Galambos Csaba fordítása) 339
