Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 3. szám - Pálfalvi Lajos: Pax Mongolica, avagy az oroszok ázsiai maszkja

tikáját. A kán örökébe lépő cárok tágabban fogták fel a hitgyakorlást, mint Európában. Ez a hétköznapi élet magán- és közéleti szférájának jóval nagyobb részét szabályozza az öltözködéstől és az étkezésen át egészen az állami politikáig. A pravoszlávok súlyosabb bűnnek találták az eretnekséget, mint a nem keresztény vallások működését. így az állam nem tűrhette a júdaizmust és a katolicizmust, mert híveik „látták a fényt, de nem fogadták szívükbe”, ugyanakkor szeretettel fordult az „ázsiai testvérekhez”, akik el vannak zárva a fénytől, majd csak az oroszok jóvoltából ismerhetik meg az igazhitet.

Szerzőnk méltatja a kán sajátos államigazgatási „pedagógiáját”. Következetes logikát vél felfedezni a megtorlás politikájában: a kán az anyagi javakhoz kevésbé kötődő nomád lovasok ethoszát képviselte, kíméletlenül leszámolt az árulókkal, vagyis azokkal, akik nem mertek harcolni ellene, hanem uraikat cserbenhagyván behódoltak neki. Az ilyen embereket a letelepült népekkel azonosított „rabszolga lelkűek” csoportjába sorolta, és úgy gondolta, nem érdemlik meg, hogy éljenek. Ha jól értem, a kán terrorral próbálta szabadságra nevelni újdonsült alattvalóit, így nyilván ugyanabba a csapdába esett, mint Mrozek Tanárok című elbeszélésében az anarchista tanár, aki hatalmi szóval követeli diákjaitól, hogy vágják pofon, de ezzel csak azt tudja elérni, hogy csak a legstréberebbek pofozzák, a legfüggetlenebb egyének „inkább elviselték az üldözést, minthogy... meghajoljanak az anarchista tekintély előtt”.6

Nem folytatom az eszmék kivonatolását, inkább e tudományosan sokfelől támogatott elmélet önéletrajzi motivációit próbálom keresni. Aligha véletlen, hogy ez az ideológia nyugati emigrációban született - orosz ember ilyet Moszkvában nem tud kitalálni, Párizsba, Bécsbe, de legalábbis Szófiába kell mennie ahhoz, hogy felfedezze Dzsingisz kánban boldog ősét. Mit adhatott a mongolizált orosz történelem a kétségbeesett emigránsoknak? Először is homályos értelmet kapott az ép ésszel nehezen felfogható bolsevik pusztítás: a XX. századi orosz állam és kultúra lerombolása beleilleszkedett a Nagy Péterrel kezdődő történetbe, sőt, bizonyos értelemben lezárta azt! Reményt meríthettek a katasztrófából - az Európával szembefordult szovjet állam ismét megtalálhatja a helyét Eurázsiában, már létre is hozta a birodalom területi egységét, lerombolta az orosz kultúra két évszázados nyugatias építményét, megtisztítja a terepet a folytonosságot helyreállító eurázsiai fordulat előtt. A csoport egy része olyan komolyan vette ezt, hogy a harmincas évek második felében visszatértek a Szovjetunióba - és lágerekben végezték.

De az új ideológia magát az emigráns létet is elviselhetőbbé tette. Már nem kellett szégyellniük bolsevizált országukat, mert pusztulásáért a Nyugatot tették felelőssé. Elszakadva az európai történetfilozófiától szegény rokonokból titokzatos idegenekké, tatár kánok kései utódaivá változtak. Ázsiai maszkjuk új, rémisztő, de egy egész kontinens potenciális hatalmát hordozó személyiséget adott nekik. És megoldást kínáltak az országnak - a diktatórikus proletárállamot szervezzék át eurázsiai ideokratikus birodalommá. Üzenetet, vagy inkább időzített bombát hagytak az utókorra.7

335