Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 3. szám - Kovács István: A "Felföld tátija" avagy Dembinski altábornagy működése Felső-Magyarországon

előléptetett Wiadyslaw Englert lett. Markiewicz a Szegeden szervezett 4. lengyel zászlóaljnak lett a parancsnoka - de csak júliusban és csak századosi rangban.

De Bulharyn valóban mellőzöttnek érezhette-e magát Kossuth részéről? Nem éppen méltányolásának bizonyítéka volt-e az, hogy április 23-án ő került Beniczky helyére. Az igaz, hogy mialatt Wysocki három rangot lépett előre, Bulharyn csak egyet. De Wysocki derekasan helytállt Aradnál, s a szabadságharc legkiválóbb hadosztálya élén komoly érdemei voltak a tavaszi hadjárat győzelmeinek kivívásában.

Bufharyn számára az április 23-át követő hetekben megfelelő lehetőség és tér nyílott a bizonyításra, a tábornoki vállrojtok kiérdemlésére. Elgondolkodtató, hogy ő, aki januárban és februárban Klapka hadtestének lelke volt, s határozottságával kivette részét a felső-tiszai fronton aratott győzelmekből, Lőcsén feltűnően passzívnak bizonyult, holott, mint Dembinskinek írott jelentéseiből kiderült, tudta, mit kellett volna tennie. Persze engedelmeskednie kellett a felettesének. De Bufharyn vakon, a kétkedés árnya nélkül engedelmeskedett - mondhatnánk, talán jobb meggyőződése ellenére. Miért?

Sokat elárul Bulharyn lelkiállapotáról május 9-i jelentésének bevezetője: „A legtiszteletreméltóbb tábornok szívének végtelen jósága mélyen meghatott engem mert valójában mindazt az 0 személyében találom meg, ami egy érző és erényes szív előzékeny odaadásának a tulajdonságjegye. A Tábornok biztos lehet abban, miután a szenvedés megannyi stációján átjutottam és az életben a legkülönbözőbb, velőkig ható fájdalomban volt részem, élni akkor kezdtem, amikor a Tisztelt Tábornok beosztottja lettem”.

A visszaemlékezések Dembinskit mogorva, zárkózott, környezetéhez nyers, betegesen bizalmatlan katonának mutatják be. A szerveződő XI. hadtest dokumentumai azonban más fényben láttatják őt velünk. A „Felföld Tátija” katonáiról, mint tulajdon fiairól gondoskodó atyaként áll előttünk, akihez lengyel és magyar tisztjei egyaránt ragaszkodnak. O az a hadvezéri tekintély, akiben bízni lehet. Azt is mondhatnánk, hogy Dembinski jó szervezőnek, szállásmesternek bizonyul Felső-Magyarosszágon. Szervezési képességével hívta fel magára a figyelmet 1831 telén-tavaszán is. Az a tény, hogy egyetlen halálos ítéletet sem írt alá, szintén méltánylandó emberi tulajdonságjegyeinek számát gyarapítja, jóllehet, ilyen jellegű humanitását nem lehet parancsnoki erényként beállítani...

Bulharyn levelének idézett sorai Dembinski empátiakészségére engednek következtetni: megértette honfitársát. Neki pedig, mint éltető forrásra, szüksége volt e megértésre, mert túl azon a látható vívódáson, amelynek negatív áramkörét katonai képességei értékelésének vélt hiánya táplálta, egyéb, személyesebb, s láthatóan súlyosabb lelki gondok is gyötörték. Mondhatni, a történelem Bulharyn családi életébe is tartósan beleavatkozott, mi több, kegyetlenül szétzilálta azt.

Erről szól május 13-i levelének bekezdése, amelyben, mintha értelmezné négy nappal korábban érzékelt lelki állapotának okait:

„Teljes szívemből és a leghálásabban köszönöm jóságát, amelynek révén megkímélt a lehető legkínosabb kellemetlenségek rám váró pillanataitól, bár érzem, hogy mindezért fájdalmas betegséggel leszek kénytelen fizetni. - A hölgy levelét felbontatlanul visszaküldtem, s kértem őt, hogy a lehető leg327