Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 3. szám - Kovács István: A "Felföld tátija" avagy Dembinski altábornagy működése Felső-Magyarországon
jelenti Kossuthnak, hogy reméli: tíz vagy tizenöt napon belül csatát vívhat, melynek „kimenetelétől függ Felső-Magyarország sorsa”. Tudjuk, hogy az ilyen döntő csatára Dembinski milyen alaposan, vagyis inkább, körülményesen készült fel. Most is erre utalnak az előjelek. Idzi- kowski hiába nyomul egy kisebb dandárral Eperjes felé, Biriharyn Dembinski utasítására visszarendeli Kassára, mert az északi hadsereg csapatait ott akarja összevonni. De még május 10-én is megrója Butharynt azért, mert Id- zikowski dandárjának huszárjai összecsaptak az ellenséggel. Dembinski attól tart, hogy egy ilyen összecsapás is ütközetté fajulhat: a nem kívánt időben, s a nem kívánt helyen. Szemrehányása oly heves, hogy Bufharyn hosszas magyarázkodásra kényszerül: „Nem tudom, hogy azok az emberek mit össze nem hordanak, hogy hazugságukkal a tábornokot nyugtalanítsák. - Az én huszárjaim nem találkoztak úgy az ellenséggel, hogy összecsapásra került volna sor...” Május 2-án egyébként még a legteljesebb egyetértés jegyében tartják meg a szemlét a Kassán összevont csapatok fölött. A 19. hadosztálynak ezen a szemléjén a lengyel légió 2. zászlóalja 434, Grabowiecki lengyel ütege 70 embert számlált. A lengyelek aránya a hadosztályon belül tekintélyesnek mondható, hiszen a 19. hadosztály összlétszáma ekkor még nem haladta meg a 4000 főt. Dembinski Kassára tartván Nyíregyházáról magával vitte a 2. dzsi- dásezred századtartalékát (41 embert), amelynek Klet Dwemicki hadnagy volt a parancsnoka, aki a beteg Mikofaj Towamicki főhadnagyot helyettesítette. A tartalékszázad a május 13-i eperjesi szemlén már 63 embert számlál. Egyelőre ez az egység alkotta az északi hadsereg lengyel lovasságát. Május 7-én Bulharyn az Idzikowski dandár élén bevonul a Szepesség fővárosába Lőcsére: „A városban rajongó szeretettel és örömmel fogadtak bennünket: hiányzik a hely a lakosok kedvességének és jóságának az ecsetelésére, elég annyit megemlíteni, hogy ott táborozásunk néhány napja során nemcsak hogy mindennel elláttak minket, hanem még a süteményből és cukorból, stb. se látszottunk ki.” Lázár Vilmos őrnagy dandárénak elővédje, a „szabolcsi lovas szabad csapat 1-ső osztálya” Mauser Károly százados vezetésével május 4-én vonult be az ellenség által kiürített Bártfára. A város öt hónap után került ismét magyar kézre. Ezalatt alapvetően sokat változott a lakosság hangulata. „Ami a népet illeti nem a legrosszabb szellemű, de mindamellett a sárga fekete lobogót magam dobattam le s a nemzetit kifüggesztettem” - jelenti Mauser százados Dembinskinek. Másnap bevonult Zboróra, ahonnan már csak pár lépés a bar- wineki határátkelő. Dembinski közben Eperjesre teszi át főhadiszállását. Minden jel arra mutat, hogy valóban betömi készül Galíciába. Dembinski oldalán többek között Karol d’Abancourt de Franquevilié, a 12. huszárezred kapitánya szolgált, mint segédtiszt. Nagybátyja XVI. Lajos hadügyminisztere volt. Miután kivégezték, az öccse Lengyelországba menekült. Fia Karol d’Abancourt már tüntetőén lengyelnek vallotta magát. Ezt a Marczius Tizenötödike hasábjain közzétett Lengyelhon nemes fiai!-t lelkesítő felhívásának aláírásában is hangsúlyozta: Abancourt Károly a 12-ik huszárezredbeli kapitány - egy Lengyel. Erről a tényről azoknak sem szabad megfeledkezniük, akik tájékozatlan nagylelkűséggel vagy lelkesültséggel - neve 323
