Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 3. szám - Kovács István: A "Felföld tátija" avagy Dembinski altábornagy működése Felső-Magyarországon

hangzása alapján - a francia nemzet mártírjainak panteonját akarják gazdagítani alakjával.

A harmincnyolc esztendős Abancourt-t ugyanazon a napon, 1849. október 20-án végezték ki Pesten, mint Mieczysfaw Woronieckit és Peter Girant, a német légió parancsnokát. Az osztrák hadbíróság visszaeső politikai bűnösként kezelte a temesvári csatában fogságba esett Abancourt-t, mert az egyik lengyel gyalogezred kadétjaként részt vett a horvát Tomas Dmitrasinovic által az 1830-as évek második felében szervezett katonai összeesküvésben. A szervezet tagjai a Habsburg-birodalom szláv népeinek felszabadítását tűzték ki célul, távol tartva magukat a pétervári udvar által táplált pánszlávista eszméktől. A szabadság kivívását a kis szláv nemzetek összefogásától remélték. Ennek jegyében szoros kapcsolatot tartottak a galíciai lengyel összeesküvő szervezetekkel. A horvát Dmitrasinovic, a lengyel D’Abancourt, a cseh Auffenberg - aki Ormai Norbert néven tagja Woroniecki pesti vadászcsapatának, majd később Kossuth hadsegéde volt, s 1848 végétől az 1. honvéd vadászezredet szevezte - nemcsak a különféle egységek, hanem a különféle szláv népek közötti összekötők szerepét is betöltötték.

A katonai szövetkezést 1840-ben leleplezték. A letartóztatottakból kiszedtek minden titkot. Vallomásaik alapján göngyölítették fel a galíciai összeesküvések nagy részét. Bogdánskit is ennek következtében állították bíróság elé. D’Abancourt-t előbb halálra, majd 20 évi várfogságra ítélték. Auffenberg 14 évet kapott, a munkácsi várbörtönbe került, ahonnan a magyar kormány folyamodványára 1848 márciusában szabadult. Mindkettejüket Hay- nau akaszttatta föl.

D’Abancourt a temesvári börtönből majdhogynem egyenesen a harctérre sietett. Belépett a temesi nemzetőrök közé és végigküzdötte a szabadságharcot. Példamutató bátorságával legendás hírnévre tett szert: először Fehér- templom augusztus 30-i védelmében dicsérték meg ország-világ előtt. A 9. zászlóalj egyik századosa a következő jelentést továbbította a Közlönynek:

,A megrohanásoknál vitézül viselték magukat a határ- és nemzetőrök, de különösen Abancourt Károly, a temesi nemzetőrök őrmestere, ki gyorsan jelent meg minden megrohanásnál s buzdításával lelkesítő a csapatot!”

D’Abancourt-t rövid idő múlva előléptetik hadnaggyá, december közepén a 8. huszárezred főhadnagya lesz, majd a 12. huszárezredhez kerül át. O az első, aki május 8-án egy szakasz huszár élén Duklánál eléri a határt. A torlaszok mögött riadt osztrák határőrök és felfegyverzett parasztok. D’Abon- court csapata rájuk tüzel.

Duklánál azonban nem az átkelés jeladásaként dördültek el a magyar huszárok fegyverei. Pedig Dembinski egyik kémje május 2-án azt jelentette Dukláról, hogy az „osztrákok iszonyúan félnek tőletek, minden pillanatban attól tartanak, hogy megjelentek Duklában - ma (...) 500 zsák abrakot raktak elszállításra szekerekre a gabona és egyenruharaktárakból...” Ehhez még azt is hozzáteszi, hogy a közvetlen őrséget képező 300 ember az átjárót két-három óráig fogja védeni, mivel az osztrákoknak a környéken szétszórt és összevonható ereje nem haladja meg a 800 embert. Ami pedig a galíciai parasztság feltételezhető magatartását illeti: ők, „...a magyaroktól nem félnek, sőt, nyíltan vallják, hogy nekik semmi rosszat nem tesznek a magyarok.”

Az utóirat baljós zárómondata egyszerre reménykeltőén és fenyegetően

324