Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 3. szám - Kovács István: A "Felföld tátija" avagy Dembinski altábornagy működése Felső-Magyarországon

zott Debrecenbe, hogy az ősz folyamán a légió szervezésére kapott pénzekkel elszámoljon. A valóságos ok: sérelmesnek érezte azt, hogy a főhadsereg átszervezése következtében őt az I. hadtest helyettes parancsnokává nevezték ki, míg helyébe, hadosztályának élére az ezredessé előléptetett Dessewffy Arisztidet állították, „...szájtáti helyettes nem akartam lenni” - vallotta, s a fent említett ürüggyel Debrecenbe utazott. Vele tartott Idzikowski őrnagy valamint Wieruski és Englert százados is tízegynéhány közkatonával és néhány altiszttel, hogy az osztrák hadsereg galíciai sorozású hadifoglyaiból megszervezzék a légió 2. és 3. zászlóalját. A szervezés eredményessége hozzájárult az északi hadsereg ütőképességéhez.

Április 15-én a lengyel légió 2. zászlóaljának négy százada és lovas félütege Antoni Wieruski százados, illetve Jacenty Grabowiecki tüzér százados vezetésével Nagymihályról útra kelt és négy nap múlva bevonult Kassára. A lengyel csapatok parancsnoka Tadeusz Idzikowski őrnagy volt.

Négy nap múlva, április 23-án Biriharyn ezredes átvette Beniczky alezredestől a kassai csapatok parancsnokságát. Délután 5 órakor érkezett meg Kassára, azonnal szemrevételezte a vidéket, s előkészületeket tett a város védelmére. A hírek szerint Eperjes és a Szepesség felől is ellenséges erők közeledtek. Összesen mintegy 6000 gyalogos, 900 lovas és vagy 30 ágyú. Elképzelhető a kassaiak lelkiállapota: két hete mást se hallottak, mint hogy ellenség közeledik a város felé. Jóllehet a közeledés fogalma mindig parttalannak bizonyult, mert az osztrákok ez idő alatt sohasem keltek át a kassai hegyeken, idegileg így is kimerítették a város polgárait, akik bizonytalanságban éltek, mert nem tudatták, hogy a honvédek nem hagyják-e őket cserben, mint az eltelt öt hónap során annyiszor? És ha igen, az ellenség nem rabolja-e ki őket megtorlásul, mint ahogy már ezzel kapcsolatban is volt tapasztalatuk.

Kémszemléjéről, a közeledő ellenséges erőkről és intézkedéseiről But- haryn már este nyolc órakor részletes jelentésben tájékoztatta Dembiriskit. Azt is megemlítette, hogy a Lázár Vilmos őrnagytól kapott hírek szerint, az ellenség Vereckénél benyomult Bereg vármegyébe, s lehet, hogy fő erőivel ott kísérli meg az áttörést, míg Kassa és Eperjes térségében csak tüntet.

Bufharyn megérzése helyes volt: Joseph von Barco tábornok összevonta a Kelet-Galíciában nélkülözhető katonai erőket, és április 19-én három zászlóalj gyalogosból, két osztály könnyűlovasból és két üteg ágyúból álló, mintegy 3600 embert számláló hadosztályával Vereckénél átlépte a határt. A Lázár őrnagy Eperjes felé történt elvonulása következtében meggyengülő beregi dandár eleinte az ellenség előrenyomulási üteméhez igazodva, majd egyre gyorsabban vonult vissza, Munkácsról pedig egy részük, tisztjeikkel az élén már valósággal futott.

Fennállott annak veszélye, hogy Barco tábornok könnyebben, a magyar hadsereget megszégyenítőbben foglalja el Munkácsot, mint Schlik december 11-én Kassát. Tchorznicki bárcai szerepét Martinyi Frigyes őrnagy, a 21. zászlóalj parancsnoka vállalta fel. Elhatározta, hogy a Munkácstól néhány kilométerre fekvő Podheringnél, bármily csekély erővel is, de útját állja az ellenségnek. Szerencséjére ekkortájt rendelték Máramárosszigetről Debrecenbe Mándics Pál százados vezetésével a Woroniecki-fivérek által szervezett vadászcsapat 64 emberét. A csapatot kísérő másik tiszt Józef Danzinger hadnagy volt, ugyanaz, akit még Mieczysfaw Woroniecki terjesztett fel január

320