Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 1. szám - MILLECENTENÁRIUMI MELLÉKLETÜNK - Mesterházy Károly: A honfoglaló magyarok tárgyi emlékei

pilisi avar sírokat, miközben a nagykátai honfoglalás kori rátétdíszes pántkar- perecet népvándorlás korinak hitte. Herepey Károly a marosgombási leleteket egyenesen germánnak határozta meg. így lett már 1880-ban 22 a magyar lelőhelyek száma. 1883-ban pedig több mint 44 lelőhelyet sorolt fel a. a. rövidítés alatt Tergina Gyula (az azonosítás Hampel J. Újabb tanulmányok 151. 1. alatt adott feloldása alapján biztos) a honfoglalás kori leletek közé számítva avar leleteket, Pusztatótit, Szentendrét, Szilágynagyfalut, a keszthelyi Lipp féle ásatást. Valójában 1892-ben sem volt 25-26-nál több a számuk. Ennek a listának az összeállítója Nagy Géza volt. De ő is tévesztett, mert szablyája és részben kengyele alapján a magyar leletek közé vonta az erdőtelki 12. századi sírt. Pulszky Ferenc, a Nemzeti Múzeum főigazgatója meg is rótta az Archaeologiai Értesítő a jegy alatti tudósítóját (valószínűleg Tergina Gyulát), hogy még a letenyei, keszthelyi, szentendrei, szeged-sövényházi sokkal korábbi sírleleteket is a vezérek korába helyezte. Pulszky szerint 1891-ben a Nemzeti Múzeumban csak 16 ősmagyar leletet őriztek. Mielőtt ezt az áttekintést folytatnánk, szólnunk kell a korszak megnevezéséről is.

Manapság teljes természetességgel beszélünk honfoglalás kori leletekről, temetőkről. A kutatás kezdeti fázisában azonban ez nem így volt. E szó, hogy „honfoglalás kori”, tehát jelzőként, viszonylag későn tűnt fel. Elsőként Jósa András, a nyíregyházi múzeum tudós orvos igazgatója használta 1892-ben, egy litografált kéziratában (Tiszaeszlári honfoglaláskori temető), majd 1895-ben a „Tarczali honfoglaláskori sírlelet” c. kéziratos dolgozatban. Az Archaeologiai Értesítőben azonban még,A tarczali sírleletről (Zemplénin.)” értekezett (1895. 75.). Szöveg közben már feltűnik a negyedik sírral kapcsolatban, hogy „lovas sír volt honfoglalási tárgyakkal”. Tudtommal a bezdédi temető közlése 1896- ban az első, nyomtatásban is megjelent régészeti munka, melynek címében olvasható a .honfoglaláskori” szó. Addig pedig változatos módon írták körül a korszakot.

Az első közléskor, 1834-ben „valóságos magyar hős”-ről írtak, aki I. Ber- engár császár idejében harcolt. Másodszor egyszerűen, a verebi pogánysírról olvashatunk. Harmadszorra, a galgóci lelet leírásakor Rómer minden koijelző szótól tartózkodott, csak a sírlelet arab pénzén olvasható uralkodó emir éveit közölte. A szolyvai temetkezést egyenesen hím-sírként, pontosabban hun szokás szerint eltemetett Árpád-ház korából való sírként említették. De Győrben az Újszállásokon is hun sírokat találtak. Helyesbítésük Rómer nevéhez fűződik (Árpád-kori leletek). Tariczky Endre is hun sírokról írt, közéjük sorolva 11. századi leleteket. Végh Adóiján szerint Nemesócsán magyar honalkotó őseink temetkeztek (1880). A kormeghatározására szolgáló kifejezést teoretikusan Nagy Géza fogalmazta meg 1893-ban: „közönségesen ősmagyarnak vagy pogánykori magyarnak” szokás nevezni azt a bizonyos közös jellegű 40 sírleletet. Valóban, Nagy Géza, Hampel József és Pulszky Ferenc műveiben a leggyakoribb korjelző szóként az „ősmagyar”, a „pogánykori magyar”, „vezérkori vitézek síijai” kifejezések fordulnak elő. A „pogánysír” a korabeli népi szóhasználatból származhat, s valószínűleg több száz éves múltra néz vissza, hiszen középkori oklevélben is ilyen formában fordul elő (1427: pogan- syer Geszteréd, Szabolcs m. határában). Erre vallanak a Pogányvár elnevezések is. Kivételképpen egyszer 1893-ban Nagy Géza is használta a „honfoglaláskori” szót.

31