Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 1. szám - MILLECENTENÁRIUMI MELLÉKLETÜNK - Mesterházy Károly: A honfoglaló magyarok tárgyi emlékei
A szakszerűbb korjelző szó a történészek szakszótárából került ki. Valószínűleg a Magyar Tudományos Akadémia millenniumi kiadványának tervezete volt a közvetlen kényszerítő tényező és forrás. A már 1892-ben felvetődött terv az Akadémiai Értesítő 1893. évi számában jelent meg részletezve. Hat pontba szedve tárgyalta a felveendő forrásokat, a honfoglalás történetének forrásait, a honfoglalás eseményeiről szóló forrásokat, és hatodikként a honfoglalás korát feltűntető leleteket, összeállításukra Hampel Józsefet kérvén fel. A tervezett kiadvány a több szerzés művekre jellemző késedelemmel 1900-ban jelent meg ,A magyar honfoglalás kútfői” címmel. A vaskos kötet legelőbb elkészült tanulmánya, Hampel J. könyv méretű fejezete lett, amely A honfoglalási kor hazai emlékei” címet viselte, és 1896 májusára megjelent. Az 1899-ig előkerült leletekről Hampel még kiegészítést adhatott, így került bele pl. a Tokaji kincs, az eger-szépasszonyvölgyi temető a végleges kötetbe. A történész alkatú szerzők, mint Szendrei János, vagy Pulszky Károly természetesen már korábban is használták a „honfoglaláskori” jelzőt. Szendrei már 1893-ban Posta Bélának a nagykörűi „honfoglalás korabeli” leletekről szóló előadását méltatta. 1894-ben pedig „honfoglalás korabeli” emlékként jellemezte Nagy Géza nagykőrösi és kiskunfélegyházi ásatásait. Pulszky Károly 1880-ban a „honfoglaló magyarok” ékszereiről, Kápolnay Pál pedig a ,honfoglaló magyarok” kardjairól írt. Lehet, hogy a régészek szóhasználatát Hampel tekintélye is befolyásolta, esetleg szerkesztői javításai is szerepet játszottak a szóhasználatban, hiszen ezekben az években ő volt az Archaeologiai Értesítő szerkesztője. Az új jelzőt a szakfolyóiratok közleményei alapján előbb Jósa András, majd Posta Béla alkalmazta. Posta a székesfehérvári Demkó- hegy leleteiről szólva említette az ottani ,honfoglaláskori formájú” kardot (1895). Ez után egyre ritkábbá válik a régi jelző, s lassan kizárólagossá válik az új. A későbbi, már Árpád-házi királyaink pénzével keltezett sírokat és temetőket a keresztény korból valóknak nevezték. A Békés megyei Gerendáson végzett ásatás etalonná vált (1879). Tergina Gyula 1883-ban felsorolta a köznépi temetkezéseket is, köztük a legkorábbinak látszó tápiószelei lelőhelyet is (1869). Majláth Béla, aki az orosházi Kriston téglagyárban feltárt sírok leleteihez keresett párhuzamokat, 1890-ben a Sopron megyei Csoma-csatári (1885) és a nógrádi Szécsény-Kerekdomb sírjai mellett Békés megyei leletekre hivatkozik, valószínűleg a gerendásiakra gondolt. A lelőhelyek összekapcsolását számára az S végű hajkarika előfordulása biztosította. Nagy Géza 1892- ben az orosházi leletek mellett a karászit (1891) is említhette. A elsőként közölt köznépi temetőnek Németh Péter a hugyajit tartja, melyet Rómer Flóris és Jósa András vallattak. Ok akkor még (1870) nem tudták a sírok korát megállapítani, később meg elfelejtkeztek róla. Ahugyaji temető körül azonban valami nincs rendben. Jósa 1914-ben azt írta, hogy a feltárt 8 sír közül csak egyben volt egy kis négyszögletes, akiás bronz „szíjdiszítés”. És megnevezi, hogy mihez hasonló, egy bizonyos balkányi verethez. Ezek alapján Jósa úgy nyilatkozott, hogy ,holtszegények voltak”. Rómer azonban leközölte az ásatás térképét, ahol két csoportban 32 sír látható. Hampel pedig leközölte a hugyaji veretet. Ha pedig Hampel 1900-as kötetében mindkét veret képe megjelent, akkor Jósa miért arra a veretre hivatkozót, amelyhez a hugyaji hasonló, miért 32
