Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 3. szám - Kemény Katalin: Sztélé nagyanyámnak
sóvár vér nem ismer akadályt, éjből éjbe száguld a vihardémon és pelyhes állá legénykék és vakorcsos vének, kócsagos vezérek s utánuk a bilincseket csörgető' rabok — derékon kapnak egy-egy szolgálólányt, csakhogy dér dermeszti a markot, derékon a másikat, szakad a kötény, az ingváll: itt van, megvan, megvagy, ő az! királynó'm - csakhogy a gyökérkígyó karját bénítja, te vagy az világszép, enyém enyém, kit kezdettől fogva kerestem, csakhogy a megfakadó rügyek gennysebet ejtenek testén - - így, így tepernének, ragadnának koszorútáncot hullámzó szüzeket, ajkukat szívnák csakhogy méreg marja a torkot - ez sem ó', ez sem - levegóhörtönnek sehol sincs nyitja, görbe szablyák, villámnyilak az armadát gyilkolják halomba (míg a várúrnő álma a kastély ezer abakát váltogatva versenyt repked a galambokkal, a tetők felett vonulnak az évek, unalom esője áztatja az idő küszöbét, de az esőszálakban megbúvó tűzmagok a számynélküli ajtó láthatatlan küszöbén pengetnek rozsdás patkót és a csalitban, hol a nyár gyepszőnyegén a Szépek nevetése ficánkolt, a galagonybokrok aszott bogyói erőtlenek a sárba hullani, csontok terrasza, kagylótörmelék függőkertjében a tündérliget csipkeruhái, selyemrojt rongyai üszkösödnek - tágul a fekete seb) halálhalomba hullnak halomra — nem fogyatkoznak, a sokaságnak nincsen száma, a számok száma végtelen, mindvégig ugyanannyi, változatlan — önmagát halmozó halom a sereget a forgóvár forgószele hajtja, a táncot nem hagyhatja abba, férfiak - szelek forró gombolyagában, fehércselédek zsivajkaptárában, táncrongyolta kendő' gubancában az egyetlent, a királynői látja - nem hagyhatják abba míg ó', ó' az úrnő' álomtáncában a keresztszálat, a vetó'szálat szétszedi, eregeti; észvesztő' vészutat kötöz, abba rejtó'zik, míg a királyt várja meg ne lássa senki, szökken rókával, perdül pisztránggal, csörgő' fegyverekkel, füstbe csavarodó furulyafüttyel, mindig mással, örökké egymagával, üres karjai közt vitézek perzseló'dnek, üres tükörtánc - vonagló kígyó - ki tekeró'zik? ó' a kígyófonalra, vagy kígyófolyandár combra, csipó're, vállra nem hagyhatják abba, fel-fel hajrá! hajfonat hágcsón a bástyaoromra, aranyuszály a felvonóhíd — mert semmi más ó', csak az a hajladozó, lengő' szivárványkendó', csak egy tündérlepel, tompora lankájáról pézsmaillat terjed, csillogó övszalag, kígyókösöntyű, az kanyarog, bomlik, oldódik, szikrázó ostoröv, kötélhágcsó, légtánc, karikás ostor kerít be hegyoldalt, gerincet, tölgyek és fenyvesek zuhannak a völgybe, forgószele felhőkbe űzi a tengert, önmagát gerjesztő csiraszál, szakíthatatlan cérna repeszt minden abroncsot, alvó kövek és tág szemű párták, földi és égi lények rendje bomlik, ütközik, töri a formát, bömbölő dagály, szökőár görgeti a sziklát, szakadékba hajszolja a nyájat, szüre- telők rángatják, tépik egymás ruháját, borul a sajtár 295
