Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 2. szám - MILLECENTENÁRIUMI MELLÉKLETÜNK - Vékony Gábor: A magyar etnogenezis szakaszai I.

i. e. 3 000 körüli időktől azonban Kelet-Európábán nagyjában a Szimbirszk - Voronyezs városa - Harkov vonaltól délre erdőségekkel váltogatott nyílt füves vidék alakult ki, az ún. ligetes sztyeppe övezete, amelynek későbbi észak felé való bővülését az állattartók intenzív legeltetése, s a földműves erdőirtások tették lehetővé. Ezen a területen lehetett lovat tartani, ugyanakkor ez a terület közvetlenül érintkezett a tűlevelű fák elterjedési övezetével (amelyeknek délen, a Donyec és a Középső-Dnyeper mentén is voltak - vannak - szigetei), sőt a ligetes sztyeppe északra terjedésével a tajga övezetének is a közelébe került. Ezen a területen, nagyjában a Volga-könyök és a Donyec közötti térségben az i. e. 2. évezredben valóban általános a háziasított ló, ami azt jelentené, hogy az ugor népesség által lakott vidéket, az ugorság terét megközelítőleg erre a területre helyezhetjük. Az Oka-Volga vidéki finnugor őshazához viszonyítva ez azt jelenti, hogy az ugorok onnan délre, délkeletre és keletre rajzottak ki, s ez a finn-permi ágra helyrajzilag úgy vonatkoztatható, hogy azok viszont északra, északnyugatra és nyugatra rajzottak ki. Számba kell vennünk, hogy a finnugor kor egyszerű földműves-állattartó életmódját a finn-permiek folytatták (illetve fejlesztették tovább), s ebből helyrajzilag, valamint a növény- és állatföldrajzi körülmények figyelembevételével azt a következtetést vonhatjuk le, hogy az eredeti őshaza területén nagyobbrészt a finn-permiek maradtak, míg a lótartásra áttérő ugorok új szállás területei legfeljebb érintették az őshaza régi határait.

E folyamat kezdetei annak a népességszaporodásnak a következményei voltak, amelyet az őshazában a zsákmányoló életmódról a termelő életmódra való áttérés eredményezett. Nem valami egyik napról a másikra bekövetkezett esemény, hanem hosszantartó folyamat, amelynek részleteit nem is láthatjuk tisztán, de az átalakulásban, s ebben a népi expanzióban bizonyosan szerepet játszottak a környezeti változások is, ha különben óvatosnak kell lennünk az olyan elképzelésekkel szemben, amelyek az egykori történelem jelentősebb eseményeit kivétel nélkül az időjárás megváltozásaihoz akarják kötni. A korábbi meleg-nedves időszak i. e. 3 000 körül változik hűvösebb-hidegebb, részben szárazabb klímára Kelet-Európábán is, de éppen i. e. 2 000 körül, tehát nagyjában a finnugor korszak végén ismét egy felmelegedési időszak kezdődik, amihez az őshazából történő többirányú szétvándorlást bizonyosan nem lehet kötni. Annak okait elsősorban a népességszaporulatban, s gazdasági-társadalmi viszonyok változásában kereshetjük. A rendszer túlnőtt önmagán és szétesett.

E szétesésnek látványos következményei voltak. Míg a megelőző korokban (és későbbiekben is gyakran) problematikus a régészeti azonosítás, a finn-permiek és az ugorok esetében egy ilyen azonosítás talán lehetséges. Azokon a területeken, amelyekre a finn-permiek és az ugorok településeit helyeztük két, határozottan kirajzolódó régészeti-kultúrális egység található az i. e. 2. évezredben, a Fatjanovo és az Abasevo kultúra. A Fatjanovo kultúra a Volga és Oka mentén, a Volga-Oka közben, délnyugatra a Gyeszna és a Dnyeper folyók forrásvidékéig, nyugatra pedig a Nyugat Dvina forrásvidékéig és az Iljmenj-tóig terjedt el, teljes egészében erdős területen. Állattartására jellemző a sertéstartás, a juh és a szarvasmarha nagyjában azonos súlya, s a ló igen ritka volt. Földművelésére őrlőkövek, s agyagedényeiken búza és árpa lenyomatai utalnak (Dikariha, Haldeevo), a szövés-fonásra pedig orsógombok.

271