Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 2. szám - MILLECENTENÁRIUMI MELLÉKLETÜNK - Vékony Gábor: A magyar etnogenezis szakaszai I.
Igaz, erről az állattartásról nem alkothatunk pontos képet, mert az állatcsontok főként sírokból származnak (a települések meglehetősen rosszul ismertek), amelyekbe aligha a természetes arányoknak megfelelően kerültek halotti útravalóként a húsételek. Fontos azonban, hogy lovat, illetve lóra utaló állatcsontot csak elvétve lehet találni a Fatjanovo kultúra területén (az egyetlen adat is problematikus), tehát az állattartás jellemzői nagyjában azonosak a fmn-permi népesség állattartásának jellemzőivel. Embertanilag a Fatjanovo kultúra népessége főként keleteuropid, tehát az az embertani típus, amely a balti-finneket és a zürjéneket ma is jelentős részben jellemzi. A Fatjanovo kultúra népétől délkeletre, az erdősztyeppe övezetében települt meg az Abasevo kultúra népessége. Települési területe nyugaton eléri a Donyec folyó felső folyását, északon a Volga-kanyar körét, a Volgától keletre pedig a Káma és a Szamara folyók között találhatók nagyobb csoportjai, s a Dél-Urálon keresztül - szórványosan - a Tobol vidékéig is eljutnak némelyek közülük. Állattartó népességnek jellemzik, alárendelt szerepű földműveléssel, ezekről azonban kevés hiteles adatunk van. Az állatállományt itt viszont települések csontanyagából ismerjük, ebben a szarvasmarha van túlsúlyban (40-60 % között), s váltakozó, de nagyjából azonos arányban található a szarvasmarha mellett a juh, disznó és a ló. A Fatjanovo kultúrával szemben fontos megjegyezni, hogy az Abasevo kultúra lelőhelyein általános a ló, ahogy a lószerszámok maradványai (a kantárzat szíjelosztói) is általában megtalálhatók. Az embertani kép vegyes, eléggé általános az ún. mediterrán típus, de igen erőteljes „mongoloid” keveredéssel, amely alatt természetesen lappid vagy lapponoid embertani alakokat kell értenünk. Ezek mellett még „negroi- dok” is lennének az Abasevo kultúra népességében. A mediterrán embertani típus a jelenlegi finnugor népek közül kettőnél van meg jelentősebb arányban: a magyaroknál és a mordvinoknál, s a magyarság embertani összetételében különösen jellemző. A nyelvi adatok alapján nyerhető kép és régészeti adatok alapján nyerhető kép tehát nagyjában összevág. Ha ezeket meghatározónak tartjuk, akkor arra a következtetésre kell jutnunk, hogy a Fatjanovo kultúra a finn-permi népesség, az Abasevo kultúra pedig az ugor népesség hagyatéka az i. e. 2. évezredben. Erre utal ugyanakkor a nyelvi kapcsolatrendszer is. Anyugatabbi finn-permieket már az i. e. 2. évezred közepétől kezdődően a litván és lett nyelvek előzménye, az indogermán balti részéről jelentékeny hatás éri, amely később, a balti-finneknél még erősebbé válik. Az időszámításunk kezdete körül észteknek nevezett indogermán baltiakról tudjuk, hogy akkoriban a Baltikum térségében (a Visztula folyó torkolata közelében) éltek, s az indogermánságon belüli nyelvi kapcsolatrendszer adatai arra utalnak, hogy már korábban is a Baltikum közelében élhettek. A Fatjanovo kultúra nyugati területei pedig valóban a Baltikum szomszédságában találhatók. Másként áll a dolog az Abasevo kultúra esetében. E kultúra laza, nagy területen való elterjedése többféle kapcsolatrendszer kialakítását tette lehetővé. A hagyományos felfogás szerint természetesen azzal kellene számolnunk, hogy az Abasevo kultúra népe, tehát az ugorság, az erdős sztyeppe határán iráni népekkel érintkezett volna, az i. e. 2. évezredben azonban ezen a területen iráni népek nem laktak, még az Abasevo kultúra időszakát követő korszak ún. Szrubna kultúrája esetében is felettébb kétséges a bevett iráni meghatározás az újabb 272
