Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 2. szám - Mórocz Zsolt: A hely szelleme és a szellem helye (esszé)

közhely maradna, ha kötetek sora nem támasztaná alá, és nem ő írta volna azt a Nagy Imre verset - Örök nyár: elmúltam 9 éves címmel amiért egyszemélyben több támadás érte, mint nemzedéktársai összességét. Utolsó sorai még mindig arcégetőek: „egyszer majd el kell temetNI / és nekünk nem szabad feledNT / a gyilkosokat néven nevezNI” (1983.) Nagy Gáspár nem politikai költő, költészetében a társadalmi szerepvállalás a kényszerű helytállásból ered. Nem óhajtotta a semmi szigonyát átverni a „banális nagyhalon” - őt idézve tovább, most már pontosan - hiszen bemutathatnád te is / a költészet minden trükkjeit / az egynapos csodát / a konkrétvers és / szövegek sorát.” Nem loholt izmusok után, nem is akart „neo-neoként” előttük vágtatni, pózolás és csinnadratta nélkül beépítette az avantgárd eredményeit műveibe, versei természetének, mélyebb mondanivalójának megfelelően. Politikai, esztétikai szezonok jönnek - mennek, de a változások szele nem fújja el költeményeit. Nyelve pontos és érthető, de ez nem azt jelenti, hogy szövegei könnyűek lennének. Néha egészen fanyar, groteszk, máskor fojtottan erotikus. Magáról keveset beszél, hitéről, kereséseiről, keserveiről, vállalásairól sokat tudunk. Azután váratlanul két sorban többet ismerünk meg belőle, mint két kötetből. A verset - saját szavaival élve - nem cukrozza fel. Itt áll, másként nem tehet. Ma, a hitfogyatkozások idején, az emberi naplemente végső szakaszában idézzük Nagy Gáspárt - néha talán - Nagy Gáspár ellenében, akit „e fagyos in- termundiában” nem visz rá a lélek, hogy ne írjon. A földi sötétséggel szemben a ,Mennyei-bizonyossága” felé fordul fényért. Mi búcsúzóul forduljunk a költészet hatalma, az igazi poézis felé, félelmen túl, akárhogy fényesednek vagy kormosodnak az éjszakák.

Jrlogy fényesednek az éjszakák! amint élesednek a kések, de a félelmes penge-arzenált kicsorbíthatja az ÉNEK

Aki a félelmen túli tartomány dalokra elszánt kölyke, jól tudja miért e földi ágy s miért a csillagok - fölötte

Érzelmes utazásunk végére érkeztünk kedves Olvasó. És most azt kérdezed: hát a többiek?... Akiket jó sorsuk nem vitt Cambridgebe és nem születtek istenáldotta tehetséggel, de hűek maradtak a hely szelleméhez és csak vasi költők? Ők hol maradnak? Hát igen ... Egy másik helyen, egy másik - Nagy László szerint: „fényes” - szellem, miután nem érezték elég erősnek benne otthoni kritikusai a táj színeit, ízeit, megkérdezte: milyen legyen a jó vers? Majd válaszolt: Színvonalas! Európai! és ázsiai, afrikai, amerikai, antarktiszi... Ja igen, és csíkszentjehovai is legyen.

Mikor azonos a hely szelleme - önmagával - a szellem helyével. Weöres Sándor már fönn, a magas egekben, ahová fájt felmennie, így beszélget Simon Istvánnal: „Az a dunántúli vidék, Pistám, ahonnan mind a ketten származunk, Bazsi, a te falud, Csönge az én falum, tele van a magyar, vagy szorosabban véve a pannóniai művészetnek, költészetnek az emlékeivel, a

249