Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 2. szám - Alexa Károly: Madách optimista? Vagy pesszimista? (esszé)

érintkező nemesúr klasszikus művének nyelve? Itt a romantika, a népiesség, a pozitivista tudományosság, a posztbajzai almanachédelgés korában. Vegyük sorra.- Mivel misztériumos-mítikus mű Az ember tragédiája, természetesen nem lehetett tiszte a polgári mindennapok ábrázolása. Ennek viszont az a következménye, hogy a mű lexikájából teljesen hiányzik az a szóanyag, amely a köznapok miliőjét jelenítené meg, a tárgyak, a kulisszák, a mindennapi élet tevékenységformáit jelölő szavak.- A drámai költeményként jelölhető műalkotás nyelvi rétegeinek egyike a lírai elemek hordozója, az érzelmek kinyomata, érzékek világának megelevenítése. Ezen belül feltűnő sajátossága a „félálomi” dimenzió érzékeltetésének nyelvi eszköztára - az ébren álmodás, a lét és nemlét közti szféra nemcsak a szerkezeti meghatározók egyike, hanem a darab modalitásának is. Szintén ide vehető az isten-mitikus szféra szóanyaga is.- A filozofikus eszmemenet is erőteljesen befolyásolja a lexikát, természetesen. Ráadásul az idevágó elvont fogalmak gyakran többjelentésűek, illetve a szereplői szóhasználatban mutatnak jelentéshasadást: idő, szellem, fény, eszme, küzdés, tudás, lét, űr, anyag, erő, boldogság stb. A drámai filozofálás velejárói a szentenciózus mondatok, a gnómaszerűségre törekvő sorok, amelyek olykor egymást kétségessé tevő elemek paradoxonos együttállásai. A Madách-szállóigék java egy drámai sor terjedelmű, sorfelezően cezúrás mondat. „Nem adhatok mást, csak mi lényegem.”. „Fukar kezekkel mérsz, de hisz nagy úr vagy.”, „Nemes, de terhes önlábunkon állni.” Sok a példa a pátoszra és kifordítószójátékos iróniára is.- A drámai riposztok annyiban kapcsolódnak jelentéstani konzekvenciáikkal az imént mondottakhoz, hogy itt is okozhat a fogalmazás „rövidre zártsága” bizonyos értelmezési „szivárványlást”. Megjegyezhető: annak ellenére, hogy a dráma tablók sora, rendkívül ritkák és rövidek azok a szakaszok, ahol a három főszereplőn kívül mások is szót kapnak. A dialógikus szöveg- szerkezetek uralják a cselekményt. Itt említendő, mint nyelvi-értelmezési probléma a befejezés kérdő jellege, a válasz nélküli kérdezés grammatikája.

Ebből a lajstromozásból is következik az, ami Az ember tragédiájának nyilvánvaló sajátossága: nem definitiv, nem egyértelműségre törekvő a szóhasználat. A grammatika áthatja a lexikát és viszont. S jóllehet mindez nyilván a művészi világ leképeződése, nem hagyhatjuk említetlenül Madách hajlamát a nyelvi önreflexióra, amely ebben a korban - Aranytól eltekintve - igencsak ritka jellemzője az írói tudatosságnak. „Egzakt fogalmakat nem bírván az elme”, mondja Lucifer, nem véletlen persze, hogy éppen ő a letéteményese a nyelv önreflexiójának.

Az elmondottak után korántsem Madách írói intencióinak, horribile dictu: művészi autonómiájának és becsületességének megkérdőjelezése, ha azt állítjuk: Az ember tragédiája folyamatos és egymásnak ellentmondó értékállítások sora, valamint olyan mitikus és történelmi interpretációk sorozata, amelyek önmagukban való művészi hitele ugyan aligha kétséges, de mint referenciák ugyancsak kérdésesek, mindenesetre ellentmondásosak. Egy-egy szövegrész, mondategyüttes, ,helyi érvényességét” éppen a dialogizáló forma rendre visszavonja. Azaz a szereplők perszonális megnyilvánulásai, kérdésfelvetései

237