Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 2. szám - Karátson Endre: Epedő
KARÁTSON ENDRE Epedő Merre tör a skarabeusz bogár? Horgas lábait belemélyeszti a vörös homok buckáiba. Húz és tol. Tolat, támaszkodik, kapaszkodik. A frissen képződött düna beomlik a súly alatt, a bogarat félig elnyeli. Vajon teljes most neki a sötétség? Vagy vörösen derengő? Próbálom helyébe képzelni magam. Nem sikerül. Biztosan megfulladnék, akármilyen színű a homok. így is fullaszt, ahogy verődik be az ablakkeret résein. A réseken, melyek a kő és a fa között, aztán a kő és a vályog között húzódnak, nem is szólva az alattomos kürtőkről és féregjáratokról, melyeket a termeszek rágtak a testetlen spalettába. Hol téglavörös, hol vérvörös a homok. Attól függ, honnan érkezik a szélroham, a núbiai vagy a líbiai sivatagból. A núbiai fúvás szikkasztóbb, a líbiaiból vinnyogás is hallatszik. Sakálvinnyogás. Most inkább a núbiai támad erősebben: nyirokba borít fejbőrömtől lábam ujjáig. Pedig pókháló vékony, kombinészabású ruhát vettem csak fel. Ez is csuromvíz, ahol csípőm a lepedővel érintkezik. Hátamon fekszem, nincs erőm elmenni még a lavórig sem. Inkább nézem a skarabeuszok erőlködését. A magányosok tovább kínlódnak süppedő buckáikon; mellettük csoportok képződnek. Osztagban tiporják keményebbre a terepet. így gyorsabban és biztonságosabban jutnának előre, ha nem temetné be őket az időnként rájuk csapódó homokzápor. Hullámos, párnás, mozgó kupacok keletkeznek, már-már a buckákhoz hasonlatosak, melyekre további osztagok lódulnak taposva kérgüket nem áthatolhatóra. Belegondolok, hogy rémes az élve eltemetett skarabeuszoknak. Milyen rémes, hogy csak így temetkezhetnek. Még rémesebb, hogy az ablaktábláig jutókra a világosság nyílásából dől a vörös homok. Mégis törtetnek. És ennél is rémesebb, hogy a fényhez közeledve tőlem távolodnak. Visszatartani nem tudom őket. Túl sokan vannak, túl fürgék. Engem bénít a szorongás. Lehet, hogy itt hagynak mind, - egyedül maradok a rám tapadó selyemmel, a rám vágódó homokban fetrengve, karomat az ajtó felé tehetetlenül tárva. Itt hagynak ők is, ahogy a csoport elment Abu Szimbelbe. Rémes, hogy egy szín alatt emlegetem a turistákat és a szent bogarakat. A turisták befizettek egy kirándulásra Abu Szimbelbe: nincs ebben semmi jelképes. A szent bogarak a világosság felé másznak. Meg lehet érteni őket. Legrémesebb, ha belegondolok, hogy egyáltalán ráérek belegondolni. Abba, hogy én ép ésszel nem vagyok érthető. Szobámban félhomály. Majdnem sötétség. Ágyamig szitál a homok, durvája, finomabbja egyaránt. Durvája oldalról, a hasadozott, szivacsosra égett-rágott zsalun át, finomabbja szemből, a csupán kilincsre csukott ajtó szabad szemmel ki sem vehető résein vagy akár olajfestékén át. A homok 215
