Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 2. szám - Karátson Endre: Epedő

szórási távolsága és átütő képessége ad valami fogalmat a számum tom- bolásáról, melytől idebent nagyjából mégis védve vagyok. Ők most szállhatnak ki a repülőből, és rögtön szembe kapják az egész sivatagot. Lesz, aki nem lát majd semmit, lesz, aki mindent összemosódva. Tisztán látom, hogyan nem veszik ki a napimádó majmokat, a főtemplom négy kőkolosszusát, és káprázva lépvén világosságból sötétségbe, az Ozirisznek öltöztetett, oszlopnak kifaragott fáraókat. Tisztán látom, ha lesz is találkozásuk II. Ramszesszel, az nem lesz igazi találkozás.

Igazi találkozásom itt és most ezzel a Ramszesszel nekem lehet. Ezekkel a kő Ramszeszekkel, melyekből olyan sokat és olyan hatalmasakat faragtak Abu Szimbelben. Hatalmasból sokat, ez a lényeg. Asszuánba azért utaztam, mert amikor először láttam albumban a király képmásait, azonnal felismertem bennük az isteni származást. Emberfiának, ha uralkodó, lehet több szobrot állítani, de a második, harmadik és valamennyi többi csupán az első másolataként nyilvánul meg. E másolatokban bujkál valami nem hiteles, számomra valami nevetnivaló. Az isteni eredetű hatalmasnak viszont minden faragott képe önálló, mindegyik mögött ott sugárzik apja, a nap, aki a világot is teremtette, minden élőlénnyel s velem egyetemben. Nekem is apám hát a nap, de csak úgy általában, míg ennek a II. Ramszesznek különösen. Én nem tudok a napba nézni, ő viszont igen, és őrajta bármelyiküket értem. A nagytemplom bejáratánál ülő kőkolosszusokat. Akistemplom falfülkéiben álló kőkolosszusokat. Csak feláll egyikük, csak megindul felém, s szeméből rámragyog az égitest. Napszemüveget kell feltennem.

Napszemüveget tettem fel asszuáni szállodaszobám félhomályában. A számum elfátyolozza a fényt. Ami a világosságból beszűrődik szürkén csillantja az egyre kavargó vörös, kvarc szemcséket. Amyékbogaraknak látom a sötétségből eligyekvő skarabeuszokat, ámyéktáncnak süppedő tipródásukat. Körülbelül akkora vagyok, mint Nefertari ember nagyságú szobra királyura lábikrájához épphogy fölérőben. A képes albumban lapozva rögtön feltűnt a testméretek rendkívüli különbsége. S eszembe jutott, mi lenne, ha én is vele, meg persze főleg, ha ő is velem. Könnyen beszereztem a királynői parókát, mely vállamat elfedi és éppen mellbimbómig ér. Mellbimbómat magát pókhálószövésű, kombinészabású selyemruhám borítja. Magyarán szólva, jóformán semmi. Amit én II. Ramszesznek adhatok és adni óhajtok, az hiánytalanul kirajzolódik, akár hátamon, akár hasamon fekszem.

Most éppen a hátamon fekszem, és hasam lankáira szitál Núbia homokja. Vörös lesz tőle az árnyas hajlat, korállfűtől benőtt. Combomat egyelőre meghagyom zárt alakzatban, nehogy a horzsoló hozadék bajt okozzon odabent. Hüvelyein amúgyis gerjedten bíbornak tudom, szent órában nedvesen késznek. Állandónak nem mondható ez az állapot erős természetem ellenére, és más körülmények között a rám kövesedő izzadtság sem hatna nemileg kedvezően. Most azonban minden más. Szükségesnek érzem félhomályban a napszemüveget, a teáscsészében képződő iszap nem hoz ki sodromból, nem zavar, hogy idestova fövenyen fekszem lepedő helyett és hogy csalán ostorral ver rám a szél egy állítólagosán zárt helyiségben, ahonnan^ a skarabeuszok életüket sem kímélve kifelé iparkodnak. Nekik a fény kell. Érzik, hogy úton van.

Különben a portásnak is szóltam, hogy jön. „A számum ellenére?” kérdezte ő. „Ő maga a számum”, tanítottam ki. ,Akkor nem is telefonálok fel”, jegyezte

216