Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 2. szám - Szalay Károly: Asteropaeus és Fortunata
hajóján utaztunk egy nagy tetőcserép-rakománnyal, amikor elsüllyedtünk. Theodoras bátyámmal partra vonszolt, apánkat nem tudta megmenteni. Rab- szolgakereskedok elfogtak, az öreget lemészárolták, bennünket pedig eladtak egy alexandriai rabszolgapiacon. Makedóniában születtünk, de anyánktól és apánktól megtanultunk latinul. Fóleg alacsonyabbrendű népek, egyiptomiak, szírek és héberek között éltünk, s amint hallhatja, ezért rosszul beszélek anyanyelvemen. Illetve hát szamnitok volnánk tulajdonképpen. Asteropaeus fólülkerekedve kezdeti meghökkenésén, pimaszul mustrálta a lányt. A könnyű, görög, kos-szigeti anyagból készült nyári ruha kívánatosán erotikusabbnak sejttette testét a félhomályban is, mintha a stabaei fürdő ablakán leste volna meg mezítelenül. Alig figyelt a lány mondandójára, fiatal, hamvas bája, varázsa lenyűgözte. Tudta, hogy bajban lehet a lány, szeme kapkodó villanása, szépvonalú keze riadt mozdulata, összeszorított térde sugározta a félelmet, kétségbeesést, a kiszolgáltatottságot. De hát éppen ezekkel szemben volt érzéketlen Asteropaeus. A félelemhez, a saját félelmeihez is éppen úgy hozzászokott mint a másik ember kiszolgáltatottságához, rettegéséhez, szenvedéséhez. Mesterségéhez nem érzelmi alapon, hanem értelmi megfontolásból közelített és ítélkezett. Az aréna-halál nem rendítette meg csak ostobaságnak, szükséges rossznak tartotta. Oktalannak azért, mert az amiért mind a kettő küzd, az arany, csak az egyiknek juthat osztályrészül, a másiknak legföljebb a pusztulás.- Szamnitok? - kérdezte a gladiátor. - Akkor környékbeliek. Melyik városba valók?- Mondtam. Pompejibe. Apám is itt született. Aztán jónéhány pompejibéli társával elköltözött innét, főleg azért, hogy a városi kereskedők és iparosok piaci bázisait megteremtse a Mare Nostrum partvidékein, Dalmáciában, Hellásban, Kis-Azsiában, Alexandriában. Nagyapám tetőcserepei világhírűek voltak uram. Histriában, Aquileiában, Hispániában találhatja meg a háztetőkön monogramját a cserépbe égetve. Sajnos, a nagyobb kereseti lehetőség reményében anyám halála után odahagytuk Makedóniát és átköltöztünk Alexandriába. Útközben történt a katasztrófa.- De miért keresett meg engem? - kérdezte gyanakvóan Asteropaeus. Miért nem a nagyatyját látogatta meg? Egyáltalán. Mit tehetek én?- Igaz kérdés. Először is. Nagyapám halott. Senki sincs, aki ismerne bennünket és igazolná, hogy mi vagyunk az örökösök. Én és a bátyám, aki ugyan eltűnt, de lehetséges, hogy ebben a kaszárnyában gladiátor. Hallottam ugyanis valamit kotyogni Minucius anyjától. Nemrég került ide egy alexandriai fiú, aki jól és mégis rosszul beszél latinul, viszont több nyelven tud, héberül is, és állítólag furcsa, veszedelmes vallásos nézeteket hirdet. Akár a bátyám, akár nem, veszélyben van. A városban és a gladiátorok között akad keresztényüldöző. A hadiflotta parancsnokának, Pliniusnak az unokaöccse is kereszténygyűlölő. Találkozni szeretnék azzal a gladiátorral, hogy megbizonyosodjam, s ha mégsem a bátyám, hátha hallott róla, hiszen Alexandriából ismerhetik egymást? Asteropaeus leakasztott egy falba vert szögön lógó katonaköpenyt.- Ezt vegye magára. Rejtsük el ruhája ametiszt színét, ez a halk szín is ordít ebben a környezetben... és a haját simítsa a tarkójára és kösse szorosan hátra... 205
