Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 2. szám - Szalay Károly: Asteropaeus és Fortunata
Kilépett az ajtón, körülnézett, s a lányt eltakarva, a széles folyosó korlátjához vezette.- Nézzen le! Ott gyakorol az összes gladiátor. Lassan, alaposan végigpásztázott tekintetével minden legényt, míg végül, sokára, töprengések és kétségek között azt mondta: ott a második sorban a negyedik, az a görbekardos, talán ő lehet a bátyám, istenem, már öt esztendeje nem láttam... kisfiú volt még... A gladiátor visszavezette a szobába, aztán lesétált a gyakorló térre. Tén- fergett, ide-oda mászkált, megjegyzéseket tett a lanistára, majd megállította az alexandriai és hoplomachos gyakorlatozását, kivette a fiú kezéből a görbe kardot, néhány fogást mutatott neki, majd ügyesen ügyetlenséget mívelve a fapengét a hoplamachos lábvértjébe akasztotta és eltörte. A hoplomachos fölüvöltött a fájdalomtól, a lanista ordítozott, szentségeit, Asteropaeus mentegetőzött.- Hát, a legjobbkor hagytad abba, - gúnyolódtak a gladiátorok - még elbuknál saját kardodban a harénán. Harsogva nevettek, ahogyan csak a csőcselék tudja kinevetni a felséges isteneket..- Gyere föl a szobámba. Adok egy másik kardot. Kissé nehezebb mint ez, de hát ólmozott pajzsokkal és nehezebb fegyverekkel kellene gyakorolnotok. Hiába magyarázom ennek a fafejűnek, sajnálja rátok a sestertiust. Persze mert ez a disznó a pénzt akkor is megkapja, ha ti megdöglötök. A lanista dühöngött, de fékezte magát, tudta, ha rászabadítja gladiátorait, nem lesz előadás legközelebb, mert vagy tizet harcképtelenné tesz mielőtt legyűrnék.- Ne fecsegj annyit, hanem hozd az alexandriainak a kardot.- Dehogy hozom. Majd följön érte.- Akkor meg iparkodjatok! Mire vártok? A fiú a gladiátor válláig ért. Értelmes, ügyes, jótestű gyerek, de legföljebb vadeledelnek vagy gyakorló szalmabábunak való. Soha sem lesz belőle harcos - gondolta a lépcsőn fölfelé. Az ajtaja előtt megállította, szembefordult vele.- Figyelj jól, alexandriai. Amit bent látsz, arról nem szólhatsz senkinek. Életemben nem tréfáltam, most a legkevésbé. A lány szorosan a fal mellett állt, s alig volt alacsonyabb a fiúnál. Asteropaeus azonnal észrevette a köztük lévő hasonlóságot. Mint két gesztenyeszem. Bőgött a lány, sírt a fiú. Egymás nyakába borult a két testvér. A gladiátor szerette hallgatni az asszonysírást, ez valami megmagyarázhatatlan kéjes jó érzést keltett benne - a mások bánata, fájdalma, az ő öröme? - de veleszületett óvatossága arra késztette, vessen véget a hangos jelenetnek. Gladiátorkaszárnyák nem szoktak zokogástól visszhangozni.- Itt a kard. Fuss. Délután, a pihenőben gyere vissza. A húgod egyedül lesz, meg ne tudja senki, hogy itt van, ha mégis, mondjátok azt, hogy az új rabszolganőm vagy a rokonom. Vagy amit akartok. Fortunata a hirtelen izgalomtól elgyötörtén ereszkedett le a priccsre s könyörögve nézett Asteropaeusra:- Uram, hogyan menthetnénk meg a bátyámat? Az első viadalon ott marad, hiszen mindenki társa izmosabb nála. 206
