Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 11-12. szám - Tóth Péter: "Vakon tapogatózom egy ismeretlen világban..."
Akurétek kara magasztalja Kronost: „sziklaevő, vizivó - tág-szemü szörny te...” Dicsérik az uranosi örökséget, a szervetlen világot, mindennek alapját; és dicsérik azt, ami erre ráépült: Kronos művét, a szerves életet, a tenyészés boldogságát. Minden lény örül az életnek, mert nem sejtik leendő pusztulásukat; nincs eszük, mely életörömüket megzavarná. Föllép Rhea: kétségbeesetten zokog és átkozza a percet, mikor gyereket fogant. Okeanoshoz fordul tanácsért: hogyan menthetné meg Zeust? Okeanos tanácsot ád: egy bepólyált sziklát nyújtson Kronosnak és rejtse a csecsemőt a kurétek barlangjába, azok lármázzanak körülötte, hogy ne hallatszódjék a csecsemő-sirás. A kurétek kara énekel: értetlenül körülugrálják a barlangjukba került isten-csecsemőt. Rhea hozza Kronosnak a sziklát. Kronos: Testén a pólyát átkötötted rendesen? Rhea: Háromszor rácsavartam, föl nem nyílhatik. Kronos: Nem sírsz? parancsom ellen nem rimánkodol? Rhea: Az asszony dolga engedelmesség, uram. (Áthúzva: Kronos: Jól értek-e? nem így beszéltél hajdanán. Rhea: Parancsod bölcs; bánkódnom érte nem való. T. P.) Kronos: A többit szántad, ezt meg szívesen hozod. Rhea: Parancsod bölcs; bánkódnom érte nem való. Kronos: Jól értek-e? nem így beszéltél hajdanán. Rhea: Ládd, gyönge ész az asszonyé: lassan tanul. Kronos: Hát add ide. Kronos elnyeli a sziklát. Fölcsattan a kurétek lármája: lármájukban emberi ész és emberi érzelem kezd csillámlani, zűrzavaros szenvedés és félelem. 1295
