Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 11-12. szám - D. Molnár István: Magyar sors 1918 után és a lengyel írók

bécsi) legitimistákkal. Ügyes szépírói fogás a vezető magyar politikusok szobáját díszítő királyportrék felemlítése. Találó és frappáns a következő részlet - szerzői kommentár: „Vörös szín és zöld: szerelem és remény. Magyarország szerelme a monarchia, reménye a kormányzó.” Úgy tűnik Wrzosnak is meggyőződése, hogy a monarchia újjászületése nem annyira a nemzetközi körülmények miatt időszerűtlen, mint azért, mert a magyarság félti nehéz függetlenségét.

Anyagom nem elég bőséges nagyobb horderejű általánosításokhoz. A megvizsgált szövegekből nagyobbrészt politikai jellegű érdeklődés érződik (bár egyebekről is szó esik, amelyekkel itt nem foglalkoztam). Nem véletlen, hogy a 30-as évek első felében vagy közepén keltkeztek, amikor - mint ismeretes - politikai és nyomában egyéb téren is kezdett újjáéledni a hivatalos magyarlengyel együttműködés. A művek ebből következően érthető közös vonása a magyarság iránti rokonszenv kifejeződése vagy legalább az ellenszenv teljes hiánya. Kár, hogy nem a legrangosabb lengyel írók tollából való alkotásokat kellett elemeznem, illetve hogy a legnagyobbak (Kaden-Bandrowski, Wán- kowicz) csak rövid, alkalmi és publicisztikai írásaikban mutattak érdeklődést hazánk iránt. Hozzá kell még tennem: a II. világháború előtt ritkán nem politikai figyelem is tükröződött a lengyel szépirodalomban. (Mindenféle magyar témájú lengyel műről írtam A magyarság a modern lengyel irodalomban 1919- 1989 c., 1995-ben Debrecenben megjelent könyvemben.)

1285