Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 11-12. szám - Nyikolaj Trubeckoj: Dzsingisz kán hagyatéka
személyes sorsa, miként más emberek és az egész világ sorsa, egy magasabb rendű, minden kritikán felül álló lény kezében van. Ilyen lény pedig csak Isten lehet, ember nem. A fegyelmezett harcos ugyanolyan jól tud engedelmeskedni elöljárójának, mint parancsolni az alárendeltjeinek, soha nem veszíti el az önbecsülését, ezért képes arra, hogy tiszteljen másokat és tiszteletet keltsen másokban. Az ilyen ember természetéből adódóan csakis nem evilági törvénynek rendelhető' alá, ellentétben a rabszolgalelkűekkel, akiket a földi javak, félelmek, az evilági becsvágyak vezérelnek. Ennek tudatában Dzsingisz kán csak az őszintén, mélyen vallásos embereket tartotta értékesnek az állam szempontjából. De mivel ebből a lényegében pszichológiai szempontból közelítette meg a vallást, Dzsingisz kán nem erőszakolt rá alattvalóira meghatározott, dogmáit és szertartásait tekintve kialakult vallást. Birodalmában nem volt hivatalos államvallás, harcosai, hadvezérei és hivatalnokai közt voltak sámánisták és buddhisták, muzulmánok és keresztények (nesztoriánusok). Az állam szempontjából csak az volt fontos Dzsingisz kán számára, hogy minden hűséges alattvalója így vagy úgy átérezze, hogy teljes mértékben alá van rendelve egy nem evilági, felsőbb rendű lénynek, azaz legyen vallásos, tekintse a magáénak valamelyik hitet. Mindegy, melyiket. E széles körű vallási türelemben nem jelentéktelen történelmi szerepet játszott az a körülmény, hogy maga Dzsingisz kán vallását tekintve a sámánizmus híve volt, ez elég primitív, dogmatikailag teljesen kialakulatlan, buzgó hittérítésre nem törekedő vallás volt. De hangsúlyoznom kell, hogy Dzsingisz kán vallási türelme korántsem jelentett közömbösséget vagy passzív érdektelenséget. Dzsingisz kán csak annak nem tulajdonított jelentőséget, melyik hitet vallják alattvalói, az már korántsem volt mindegy neki, sőt kiemelkedő fontosságú volt számára, hogy tartozzanak valamelyik valláshoz. Ezért nemcsak passzívan tűrte, hogy különféle vallások működjenek államában, hanem aktívan támogatta is mindegyiket. Dzsingisz kán államigazgatási rendszere szempontjából a vallás aktív támogatása, megerősítése és előtérbe helyezése épp olyan fontos és lényeges volt, mint a nomád életmód szentesítése és a nomádok hatalomra kerülése. Tehát Dzsingisz kán állami ideológiájának megfelelően a kormányzói hatalom letéteményese nem valamelyik uralkodó rend, államalkotó nép vagy egy meghatározott államvallás, hanem a hasonló lelki alkatú emberek egy bizonyos típusa. Nemcsak arisztokraták kerülhettek magasabb pozícióba, hanem alacsony sorból feltörekvő emberek is; a kormányzók nem mind ugyanabból a népből, hanem különféle, mongol és türk-tatár törzsekből kerültek ki, különféle vallásúak voltak. De fontos volt, hogy jellemük és gondolkodásmódjuk szerint mind ugyanahhoz a fentebb leírt típushoz tartozzanak. A gyakorlatban ez oda vezetett, hogy a Dzsingisz kán szempontjából érdekes országok konkrét körülményeihez való alkalmazkodás kikövetelte, hogy a vezető réteg nomádokból álljon, és e csoport minden tagja buzgó híve legyen valamelyik vallásnak, és minden vallás kapjon támogatást. 1264
