Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 11-12. szám - Nyikolaj Trubeckoj: Dzsingisz kán hagyatéka
állatokat sújtó járványokat, azokban az időkben pedig még nem tehettek ellenük semmit. Az ellenség is elhajthatja a jószágot, de könnyen lehet, hogy legközelebb meg az ellenség jószágát sikerül elhajtani. Egyik is, másik is a személyes bátorság, vitézség függvénye, és persze azt is feltételezi, hogy vannak ellenségek és barátok, az ilyen kapcsolatokat pedig a szokásjog, a becsület és a tisztesség szabályozza. Ezért a nomád egyrészt a vitézséget, másrészt az adott szó és az egyezségek megtartását becsüli a férfiúban. Mindez olyan viszonyrendszerbe helyezi a nomádokat, amely kedvez a Dzsingisz kán által különösen nagyra becsült lelki alkat kialakulásának. A nomád arisztokráciában még inkább elmélyítették ezeket a vonásokat a nemzetség hagyományai, mert nemcsak az egyén, hanem a család becsületére is ügyeltek, felelősnek érezték magukat az ősök és az utódok előtt is. Nincs hát abban semmi különös, hogy Dzsingisz kán elsősorban a nomád arisztokrácia soraiból töltötte fel katonai-közigazgatási apparátusát. Ugyanakkor elveit nem befolyásolták rendi előítéletek: sok magas rangú hadvezére lecsúszott nemzetségből származott, sőt volt, aki kinevezése előtt szociális helyzetét tekintve „egyszerű” pásztor volt. Dzsingisz kán nem azt nézte, melyik osztályból, a nomád társadalom melyik rétegéből származik a kiválasztott személy, az volt a döntő, hogy alkatilag melyik típusba tartozik. De, mint már mondottuk, főképp a nomádok között talált olyan lelki alkatú embereket, amilyenekre szüksége volt. Azt is tisztán látta, milyen kapcsolat van a nomád életmód és a személyiség kialakulása között. Ezért végakaratában mindenekelőtt arra intette utódait és a nomádokat általában, hogy őrizzék meg mindörökre a nomád életmódot és óvakodjanak a letelepedéstől. Nos, ami a letelepült népek megvetését illeti - Dzsingisz kán rabszolgalelkű, hitvány embereknek látta őket -, az útjába akadt letelepült népekről ítéletet mondván bizonyos mértékig igaza volt. A korabeli letelepült ázsiai királyságok társadalmát a legalsó rétegektől egészen a hierarchia csúcsáig teljes mértékben áthatotta a rabszol- galelkűek mentalitása; féltékenyen ragaszkodtak az anyagi javakhoz, amit nem mindig becsületes úton szereztek, gőgösen és sértően bántak az alárendeltekkel, porban csúsztak a hatalmasok előtt - ez jellemezte ezekben az országokban a társadalmi életet, a politikára pedig rányomta bélyegét az elvtelen karrierizmus, a hitszegés és az árulás. Ezekben az ázsiai királyságokban nem különböztették meg a két eltérő alkati típushoz tartozó embereket - Dzsingisz kán erre a felismerésre alapozta az állam irányítását -, mert ezekben az országokban az egész kormányzó apparátus a fizikai félelmen és az anyagi előnyökön alapult. így hát csak a nomádok közül választhatott Dzsingisz kán megfelelő embereket az állam katonai-közigazgatási apparátusa feltöltéséhez, a letelepült népek között csak egy-egy pénzügyi és kancelláriai „szakembert” találhatott. Dzsingisz kán államát az különböztette meg a többitől, hogy ezt a birodalmat nomádok kormányozták. Dzsingisz kán államának másik fontos sajátossága a vallás különleges helyzete volt. A kán személy szerint mélyen vallásos ember volt, minden pillanatban érzékelte, hogy személyes kapcsolatban áll az istenséggel, ezért úgy gondolta, hogy e vallásosság nélkülözhetetlen összetevője annak a lelki alkatnak, amelyet oly nagyra becsült alattvalóiban. Ahhoz, hogy valaki minden körülmények között félelem nélkül teljesítse kötelességét, szilárdan, nem elméletileg, hanem intuitív módon, egész lényével kell hinnie abban, hogy 1263
