Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 11-12. szám - Nyikolaj Trubeckoj: Dzsingisz kán hagyatéka
így tovább, egészen a legfőbb evilági uralkodóig, aki persze maga is alattvalója valakinek, de nem embernek, hanem Istennek. így hát a vizsgált típusba tartozó ember minden pillanatban egy hierarchikus rendszer részének tekinti magát, amely végsó' soron nem egy bizonyos személynek, hanem Istennek van alárendelve. Alkatilag idegenkedik a hitszegéstől és az árulástól, mert ha cserben hagyja közvetlen elöljáróját, ezzel még nem vonta ki magát a magasabb rangúak fennhatósága alól, de még ha elárulja is minden evilági feljebbvalóját, akkor sem menekülhet isten ítélószéke elől, nem vonhatja ki magát a tudatában elevenen éló isteni törvények alól. Az a tudat, hogy nem vonhatja ki magát az emberfeletti hatalom, az isteni törvények alól, a természetből adódó, örökké tartó alárendeltség tudata állhatatosságot és fatalista nyugalmat ad neki. Maga Dzsingisz kán is ehhez a típushoz tartozott. Amikor már mindent és mindenkit legyőzött és a világtörténelem leghatalmasabb birodalmának korlátlan ura lett, akkor is mindvégig érzékelte és tudta jól, hogy teljes mértékben alá van rendelve egy magasabb rendű akaratnak. Eszköznek tekintette magát Isten kezében. Dzsingisz kán a két fentebb leírt típusba sorolta az embereket. Ezt a felosztást tartotta szem előtt államalkotó munkája során. A rabszolgalelkű embereket azzal tartotta kézben, amivel csak lehetett - anyagi javakkal és félelemmel. Maga az a tény, hogy egyetlen állam fennhatósága alatt egyesítették Eurázsia és Ázsia egy részének óriási területét, biztosították a közlekedést az eurázsiai és ázsiai karavánutakon és rendben tartották a pénzügyeket, olyan kedvező körülményeket teremtett Dzsingisz kán birodalma lakóinak, melyeknek köszönhetően az anyagi jólét egyáltalán nem volt elérhetetlen számukra. Másrészt pedig feltétlen engedelmességgel tartozó, legyőzhetetlen, semmilyen akadály előtt meg nem torpanó hadseregének fizikai ereje és könyörtelen, kegyetlen büntető intézkedései miatt reszketett előtte minden olyan ember, aki túlságosan ragaszkodott a saját testi létéhez. így hát Dzsingisz kán kézben tarthatta a rabszolgalelkű embereket. De nem hagyta őket kormányozni. Az egész katonai-közigazgatási apparátust kizárólag a másik típusba tartozó emberek működtették, ők szigorú, hierarchikus rendszerbe tagozódtak, melynek legfelső fokán maga Dzsingisz kán állt. Míg az egyszerű alattvalók csak rettenetes és lenyűgöző erőt láttak Dzsingisz kánban, a kormányzó apparátus tagjai mindenekelőtt saját típusuk legnagyszerűbb példáját látták benne, és úgy hódoltak a kánnak, mint a saját hősi ideáljukat megtestesítő vezérnek. Amikor megvalósította a gyakorlatban államelméletét, a meghódított országok viszonyainak megfelelően, Dzsingisz kánt az a meggyőződése vezette, hogy az általa nagyra becsült típushoz tartozó embereket elsősorban a nomádok közt talál, míg a letelepült népekben a rabszolgalelkűek vannak többségben. Valóban így van, a nomád természetszerűleg kevésbé kötődik az anyagi javakhoz, mint a letelepült városlakó vagy földműves. A nomád alkatilag irtózik a kitartó fizikai munkától, ugyanakkor nem becsüli nagyra a kényelmet és hozzá van szokva ahhoz, hogy korlátozza a szükségleteit, ezt nem is tartja rettenettes nagy lelkierőt követelő lemondásnak. De nem szokott hozzá ahhoz, hogy a létéért harcoljon a természeti erőkkel, ezért fatalista módon tekint a jólétre. A nomád vagyona a jószág. Ha elhullik a jószág és oda a vagyon, akkor sem tehet semmit a balsors ellen: ma is nehéz leküzdeni az 1262
