Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 11-12. szám - Bisztray Ádám: Csongor epilógja; Áttételek (versek)
Áttételek Megint Zajti, hogy írjak! Ő festett, őt is elfeledték, ős-szakállas fő, ahogy Németh Kálmán hársfa tönkjéből megfaragta. Kié lesz vajon, amit színes kréta álma hordoz, kit mozdít indulni, vagy búcsúzni ez a monszunos táj? Nagy mesefák közt kanyarog a folyam a szigettel, örök esők földje, okker, zöld és kék, hol a megállíthatatlan növekedés páráiban tanyám sejlik, néhány ház, hová már nem jutok el soha. Egy fehér, nagy szárnyú madár épp most repült át, de árnyéka sehol.
/
