Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 10. szám - Millecentenáriumi mellékletünk - Vékony Gábor: A Kárpád-medence népi-politikai viszonyai a IX. században
uralom. Mert az avar-szláv korszak egy harmad ezredévig tart, körülbelül 568-tól közel a 900-dik évig, vagy mintegy 330 esztendig a magyarok letelepedéséig ...... az avar-szláv kor az, mely előkészítette az ethnographiai t alajt egy egyesített Magyarország számára. A százados megszállás által az avar korban elenyészett a Duna jobb partja és bal partja közti azon különbség, mely a római elem megmaradásával máig el nem enyészett volna a későbbi századok ismert viszonyai közt.” (Salamon Ferenc, 1885.) A Kárpát-medence egészére kiterjedő' hatalmat itt első' ízben csak a hunok valósították meg, ez azonban negyedszázadnyi idó't sem tölt ki, így komolyabb integrációs hatásával nem számolhatunk. Számolhatunk viszont ilyennel az avarkorban, amikor a Kárpát-medence több mint két évszázadra egységes hatalmi szervezetbe kerül. A magyar államiságra - területileg, szervezetileg - e korszak jellemzői öröklődnek, s azok az integrációs folyamatok, amelyek az avar korban lezajlottak, aligha lényegtelenek a későbbi korokat tekintve.” (Vékony Gábor 1993. 1995.) A Kárpát-medencén belül egységes állam a 400- as évek előtt nem létezett. Bár a Dunántúl területe hosszú évszázadokon át Pannónia néven római provincia volt, a Dunától keletre a barbaricum kezdődött, törzsek és népek tarka kavalkádjával. A történelem folyamán először a hunok tudták egyesíteni - ha csak rövid időre is - a Kárpát-medence népeit... 567-ben az avarok vették birtokba a Kárpát-medencét, s alapítottak birodalmat. A 680-as években, mikor a bolgár-török törzsek szétszóródása során a dunai bolgár honfoglalás lezajlott, jelentős bolgár-török település történt a Kárpát-medencébe ... A bolgár-törökökkel (és esetleg magyarokkal is, mint László Gyula gondolja) kiegészült késő avar uralomnak a Kárpátmedencében Nagy Károly három hadjárata (az utolsó 803-ban) vetett véget.” (Vásáry István 1996.) A magyar történeti irodalomban nem a fentebbi idézetekkel jellemzett felfogás az általános, hanem egy olyan, amely az avarkor népeinek ha nem is teljes, de végzetes eredményű pusztulásáról beszél a 8-9. század fordulója frank-avar háborúi következtében, az avarkor lakosságának (ha még ezek után maradt belőle valami) tökéletes elszlávosodásáról, a Kárpát-medence 9. századi lakatlanságáról, gyér népességről, politikai széttagoltságról, illetve a politikai szervezet hiányáról, amelynek következtében a honfoglaló magyarok szinte teljesen lakatlan területre telepedtek volna, ahol nem volt korábbi népesség. Mindezt a középkori eredetű magyar nemesi történetszemlélet utolsó csökevénye, ama tanítás fenntartása érdekében, amely elődeinek megjelenését a Kárpát-medencében egyetlen 9. századvégi időpontban, az ún. honfoglalással képzeli. E felfogásnak különösen az utóbbi időben meglehetősen különös vadhajtásai is akadnak, mint például az, hogy a 9. századvégi honfoglalók egyetlen helységnevet sem vettek át az itt élt korábbi lakosságtól, vagy az az ugyancsak Györffy Györgytől származó elképzelés, hogy a 8. század végén az avarok, (értsd: az avarkor népei) akik még mindig nomádok, s főként juhtartók (nem tenyésztők!) lettek volna, egy „irtózatos” szárazság következtében mind egy szálig elpusztultak. Mint a maga helyén látni fogjuk, az ilyen és ehhez hasonló elképzelések nélkülözik a bizonyításhoz szükséges alapot, ez lenne azonban a kisebbik baj - valójában gyakran olyan „adatokat” használnak fel bizonyítékul, amelyek egész egyszerűen nem léteznek. Sajnos, ugyanez mondható el azokról a régészeti indíttatású elképzelésekről, amelyek 1146
