Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 10. szám - Millecentenáriumi mellékletünk - Vásáry István: Középkori elméletek a magyar őshazáról

szerepét nem becsülhetjük le, mivel iskolát alapított művével: a következő évszázadok minden magyar és külföldi annalistája elfogadta és készpénznek vette Regino szkíta-magyar azonosítását. Az Árpád-kori elbeszélő források két fő csoportja, az ős-Gesta (későbbi folytatásaival együtt) és Anonymus egyaránt felhasználta Regino szövegét, de a Szkítiára vonatkozó korábbi forrásokat, így Justinust és az Exordina Scythicá-1 is bedolgozták e művekbe. A különböző források egymáshoz való bonyolult viszonyát a magyar történeti kutatás lényegében tisztázta,25 most legyen elég egy ábrával a lehetséges kölcsönhatások útját bemutatni:

Hérodotosz

4

(Pompeius Trogus)

v

Justmus

Exordio Scythicá

Ösgeszta------> Anonymus

A magyarok eredetére vonatkozó bármilyen jó ismeret ezután már csak a Szkítia kereten belül jelenhetett meg. A 13. század második felében a mongol kori nagy népmozgások és az utazók révén felhalmozódott új földrajzi ismeretek egy jó része bekerült a magyar' krónikák azidőtájt már leglehetősen statikussá vált, megmerevedett Szkítia-képébe. Mindezeket az elemeket Gom- bocz Zoltán alaposan megvizsgálta máig alapvetően fontos tanulmányában és gondosan különválasztotta a korábbi krónikus elemektől.26 Szkítiának ez a 13. században kibővített, anakronisztikus leírása aztán további romláson ment át a 14. századi krónika kompozíciókban. Azidőtől kezdve pedig a Szkítia a magyar történetírás merev doktrínájává vált, amely lényegében változatlan maradt a 18. századig, a modern kritikai történetírás megszületésének a koráig. De a Szkítia-koncepció mellett a 13. században felbukkant egy másik fogalom a magyar őshaza jelölésére, ez pedig a Magna Hungária vagy Hungária Major elnevezés volt. A következőkben ennek a középkori magyar őshaza elméletnek a genezisét és fejlődéstörténetét próbáljuk meg nyomon követni.

v. Magna Hungária fejlődéstörténete

A kettősség a korai magyar történetnek sajátos, ha nem is egyedi jellemvonása. Mindazok az európai népek, amelyek történetük során helyet változtattak, két haza „birtokosai” lettek. Új hazájukon kívül volt egy régebbi hazájuk, az „őshaza”, melyet különböző okok miatt, rendszerint idegen népek támadásának kényszerítő hatására kellett elhagyniuk. A régi és az új haza

25 Vö. Deér J., Szkítia leírása a Gesta Ungarorumban: Magyar Könyvszemle XXXVII (1930), 243-263; Váczy P., Anonymus és a Justinus-kivonat: Turul 1944-46, 1-13; Györffy, Krónikáink 43-53; Kristkó Gy., Az Exordio Scythicá, Regino és a magyar krónikák: Filológiai Közlemények XVI (1970), 106-115.

26 Gombocz Z., A magyar őshaza és a nemzeti hagyomány II. Magna Hungária: Nyelvtudományi Közlemények XLVI (1923), 1-33.

1134