Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 10. szám - Millecentenáriumi mellékletünk - Vásáry István: Középkori elméletek a magyar őshazáról

(ca. Kr. e. 64/63-Kr. u. 19) kiterjesztette területét észak-kelet irányban, messze a Tanaison (Don) túlra.18 Pomponius Méla Chorographia-jában (Kr. u. 43/44) Hérodotosz Seyí/ud-jának egy része Sarmatia lett, s Szkítiát európai és ázsiai részre osztja (Scythia, Europea, Scythia Asiatica).19 Ptolemaiosz, a klasszikus ókor legismertebb geográfusa (Kr. u. 2. század) száműzte Szkítiát Európából, amennyiben földrajzi művében a Visztulától a Donig terjedő' területet Sarmatia Europá-nak nevezi, mivel Európa és Azsai határvonalának a hagyománynak megfelelően a Tanaist (Don) tartotta. Sarmatia Asiatica szerint a Tanaistól keletre a Rha (Volga) folyóig húzódott, míg Scythia a Volgától keletre kezdődött és területét a rejtélyes Imaus hegység osztotta két félre: az Imaus hegységen belüli és kívüli Szkítiára (Scythia intra Imaum montem, Scythia extra Imaum montem).20 De Sztrabón és Ptolemaiosz a 15. századig lényegében ismeretlen maradt a latin nyugaton, csak a humanizmus e századában fordították le műveiket latinra. Tehát a 9-15. században Nyugat-Európa máshonnan merítette földrajzi ismereteit, mégpedig elsősorban Paulus Orosius (f418 után) és a már többször említett Szevillai Izidor (f636) műveiből. Az utóbbi a következőképpen határozta meg Scythia európai részét: „Európa első területe Alsó Szkítia, amely a Maeotis mocsarainál kezdődik és a Dunán és az Északi Óceánon keresztül egészen Germániáig terjed. Ezt a földet az ott lakó barbár népek Barbariának nevezik.”21 E két szerzőn kívül még egy latin auktor volt nagy hatásai a középkori Nyugat- Szkítia-képének kialakulására, mégpedig a 2. századi Justinus, aki az Augustus császár alatt élt jeles római történetíró Pompeius Trogus ma már elveszett világtörténeti munkáját excerptálta.22 A 7. században további kivonat készült immár Justinus művéből, mely Exordia Scythica néven rendkívül népszerű lett a következő évszázadokban.23 Az első európai évkönyvíró, aki Szkítiába helyezte a magyarok őshazáját, Regino prümi apát volt. Az 889. év alatt, tehát pár évvel a magyar honfoglalás előtt, részletes leírást közölt Szkítiáról, mint a magyarok őshazájáról.24 Elsősorban Justinusra támaszkodott, és kisebb mértékben Paulus Diaconusra, a longobárdok történetírójára. A későbbi kutatás tisztázta, hogy Regino lényegében semmi eredetit nem tartalmaz, információit teljes egészében más szerzőktől vette. Mégis Regino historiográfiai

18 Sztrabón sok kiadása közül I. Strabonis Geographia, rec. G. Kramer, I-III. Berolini 1843 -1852; magyar fordítása: Strabón Geógraphia, ford. Földy J. Bp. 1977. - Szkítiát és a szkítákat főleg a VII. és XI. könyv tárgyalja.

19 Pomponius Méla kritikai kiadását I. Pomponii Melae De chorographia libri trés, una cum indice verborum, ed. G. Ransard, Göteborg 1971 (Studia Graeca et Latina Gothoburgensia, 28). Scythia és Sarmatia leírása az I. könyvben található.

20 Kiadások: Claudii Ptolemaei geographia, ed. C. F. A. Nobbe, I-II., Lipsiae (Lipcse) 1943, 1845 (reprint: 1966); Claudii Ptolemaei geographia. E codicibus recensuit ... C. Müllems, I 1, I 2, Párisii 1883, 1901. - Ptolemaiosz térképeinek 15. századi kiadásait I. A. E. Nordenskiöld, Facsimile-atlas to the early history of cartography, Stockholm 1889, I. és XVII. táblák.

21 »Prima Európáé regio Scythia Inferior, que a Maeotidis paludibus incipiens, inter Danubium et oceanum Septentrionalem unsque ad germaniam porrigitur; quae terra generaliter propter barbaras gentes, quibus inhabitatur, Barbaria dicitur«. (Isid. Hisp., Etym. XIV. 4, 3, in PL LXXXII, col. 504.

22 Kiadását 1. Justini Históriáé Philippicae. Curavit G. H. Lünemann, hannoverae 1827. - Magyar fordítását 1. Marcus Iunianus Iustinus, Világkrónika. Ford. Horváth J. Bp. 1992.

23 Kiadását 1. Th. Mommsen, Additamentum III. Exordia Scythica, in Monumenta Germaniae Historica, Auctores Antiqui (továbbiakban: MGH AA) XI. Chronica minora sec. IV. V. VI. VII. 309-322.

24 Regino kiadásai: MGH SS I, 536-612; Regionis abbatis Prümiensis Chronicon aim continuatione Treverensi. Ed. F. Kurze. Hannoverae 1890 (Scriptores rerum Germanicarum in unsum scholarum). - A magyar vonatkozású részek legújabb magyar fordítását I. A honfoglalás korának írott forrásai. Szerk. Kristó Gy. Szeged 1995. 195-200 (Szegedi Középkortörténeti Könyvtár 7).

1133