Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 10. szám - Szalay Károly: Groteszk és karikatúra a középkori magyar képzőművészetben
vadászok? Itt egyetlen fej illeszkedik több testre, ott egyetlen testen több fej tornyosodik. Majd egylábúnak kígyófarka, majd egy négylábú feje van haltesten. Néha egy szörny egy lónak szügyével és egy kecskének a hátsó felével, máshol egyszarvú állat a ló hátsó testével fejeződik be. Végülis mindenhol a különös formáknak oly termékeny és bizarr variációja látható, hogy a szerzetesek inkább a faragványok megfejtésével mintsem könyveikkel foglalkoznak és egész napokat töltenek el azzal, hogy ezeket a figurákat bámulják. Mennyivel érdekesebb ez, mint az isteni törvényeken meditálni? Nagy Isten! Ha nem szégyellitek magatokat ilyen haszontalanságokért, akkor sajnáljuk legalább a pazarlás nagyságát.” (13) A középkori európai és abban a magyar groteszk művészetről senki sem sorjáztatott ilyen teljes leltárt mint Bernát. Egyházi akarat vagy profán önszorgalom? Champíleury azt állítja, hogy a középkori groteszk és karikatúra művészet nélkülözte a vallásos pedagógiai szándékot, sőt a mesterek kifejezetten a papságot gúnyolták kódexek lapjain és templomokban. (14) Champíleury azonban nem vett figyelembe egy másik Bernát passzust, miszerint elfogadja a művészetek létjogát, ha az Isten dicsőségét és az emberek üdvét szolgálják, mert tisztán szellemi módszerekkel a szívhez szólni nem lehet. (15.) Valamit azonban jól sejtett Champíleury. A groteszk és karikaturisztikus művészeti ábrázolások valóban nem egyházi utasításra kerültek a szent helyekre. A keresztény kultúra beleszületett a pogány műveltségbe és készen kapta a groteszk és karikaturisztikus formakincset, azt töltötte meg új tartalommal. A kérdés, hogy mikor? Henszlmann Imre szerint a 12. század „beállta körül”. (16) Vagyis, Európaszerte azidőtájt töltődnek föl a pogány (szatirikus) szimbólumok és formák új tartalommal, amidőn a magyarság fölveszi a kereszténységet, illetve megerősödik az új hitben. A magyar keresztény groteszk és komikus művészet kialakulásakor még élnek a római-pogány és más pogány hagyományok a Kárpát-medencében. 2. Pogány kori előzmények A maszk-kultusz Az összeurópai keresztény és benne a magyar groteszk és karikatúra az emberiség ősi álarc-művészetében gyökerezik. Az álarcozás örök emberi magatartásforma, amit Jung a bohóc archetípusának nevez, s amit mi, kitágítva Jung meghatározását, komikumnak hívunk, vagyis az emberi lélektől elidegeníthetetlen egyik alapvető magatartásformának tartunk. Ez a komikus magatartásforma lázad, kétségbevon, megkérdőjelez, tiltakozik. A kételkedés logikus gondolkodásban gyökerező, szellemes formában történő megfogalmazása. Ellentétben Jung véleményével, a bohóc nem immorális lény, a bohóc, az álarc, a komikum éppenséggel a természeti, a logikai és az embercentrikus törvényekre apellál. A maszk eredetileg a törzs varázslójának népét védelmező eszköze volt az ellenség, a vadállatok, a gonosz szellemek ellenében, vagyis démonikus, szakrális szerepet töltött be. Csak akkor profanizálódott, amikor a (szatirikus vagy groteszk) maskaraság már nem, vagy nemcsak démoni, hit1089
