Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 10. szám - Horváth Tamás: Szuvenír
ság, éhség, feledésszomj. És nincs az a tébolyító, kozmikus magány se, csupán a kín végtelen. Soha ennél valódibb jelenlétet! Ilyen látomásszerű képek gyötörték, s ellenállhatatlan vágy fogta el, hogy mind a tíz körmével szaggassa, tépje, tördelje kifelé a gödör mélyéről előbukkanó köveket, csöveket, az agyagos talajt, bármit, ami útjában áll, és hátráltatja. Elfogyott az idő, elkéstek. Már tegnap bele kellett volna vágni a kutatásba, tegnapelőtt, egy éve, öt éve, gyerünk, forgótárcsás fúró a keze, z-r-r-r, berregjen, zúzza porhanyósra ezt a hirtelen megálljt parancsoló cementvalamit, falat, tetőt, vagy ha nem megy, akkor zúzódjon szét ez az átkozott csontkripta itt a nyakán, csak szabaduljanak ki végre az elítéltek! Ő is bűnös! Hagyták, nem tettek semmit, még mindig odalent sínylődnek a szerencsétlenek! Azon kapta magát, hogy nyög, rosszul van, reszket, hányinger környékezi a tehetetlenségtől, és Rácz az arcát paskolja, kiabál, hogy adjanak le gyorsan egy pohár vizet.- Igyá! - parancsolt rá, szájához nyomva a poharat. - Nehogy má kidobd itt a taccsot! Na mi van? Hogy ez meg milyen rosszul lett hirtelen! Elzsibbadt. Csöngött, zúgott a füle, úgy érezte, hogy a külvilág végigloccsan rajta, akárha tojást vágtak volna hozzá, aztán megélesedtek a körvonalak, visszakanyarodtak a helyükre a fonnák, legelőször a maszatos ujjlenyomatok a pohár oldalán.- Jobban vagy má? - kérdezgette Rácz.- Mégiscsak meg kellett volna ölni mind - motyogta. - Szerencséjük, hogy nem voltam tegnap itt. Olyan heves bizonyosság kerítette hatalmába, mint a középkori, nagy hitvallókat, misztikus szenteket. Egyetlen pontba sűrűsödött a kibogozhatatlan igazság, mintha valahol a homloka közepén, mélyen bent a fejében egy titkos, harmadik szem gúvadna a világra. Látta Jézust, ahogy lebegve közelít az Erkel Színház tetejének magasából, és letekeri a várakozás ponyváját a búcsúkésről. „Uram, ha valóban Isten fia vagy, akkor nincs megbocsátás!” - mondta valaki az ő hangján.- Kiszabadítsuk őket, akármeddig kék is ásni, ne aggóggyá - nyugtatta Rácz, és komor ünnepélyesség ült ki tányérarcára. Legszívesebben Ráczékkal maradt volna, amíg foglyok elő nem kerülnek. De nem tehette. Nemzetőrparancsnok, aki feladatokat teljesít. Addig nem lesz nyugalma, amíg össze nem fogdossák a hazaáruló gazembereket. Meg is mondta a körülötte tevékenykedő önkéntes brigádnak.- Eriggyé csak, eriggyé! - bíztatta Rácz. - Néktek most az a dogotok, hogy teljesíccsétek a parancsot. Majd ezt megoldjuk mink, értünk hozzá valamicskét.- Nagybátyámékat is ötvenkettőben... Hortobágy.. Borzasztó állapotban vergődhetnek odalent ezek szegények!- Mondom, hogy értünk hozzá, hidd má el - hajtogatta a vakond, s valami szelidíthetetlen, végzetes fény gyulladt hunyorgó, fakóbarna szemében. -Poli- tikások vónánk magunk is, ma réggé szabadultunk Csolnokrú. Föl egy teherautóra, gondoltuk, megnézzük, mi a helyzet Pesten. A sofőr csak annyit mondott, hogy nagy zrí vót, aprították a ruszkit, hát akkó nekünk is ott a helyünk. 1046
