Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 10. szám - Horváth Tamás: Szuvenír
- Honnan jöttél, pajtás? — szólt föl neki egy sátorlapba burkolódzott tömzsi uborka.- A Corvinból.- Hát ti osztán nagyon pártfogoltátok őket tegnap, oszt mégis megdöglöttek.- A mi tankunk nélkül nem volna ám ekkora a mellényed - szállt vitába a kis zöld vakonddal. - Meg aztán jó volna, ha felérnétek ésszel, hogy ez a forradalom nem lehet a lincselések története.- Mér? Hun van az megírva, hogy csak nekik szabad? Nehogy má asztat írják az újságok, hogy a fasiszta csőcselék randalírozott, mer leköpöm őket!- Attól ne tarts, aligha vetemednek ilyesmire. De azért azt is megsúghatnád, hogy mit kapirgáltok itt. Nem odabent kéne kutakodni? Valami páncélajtóról beszélnek az emberek.- Igen? A sok nagyokos. Még hogy mit kapirgálunk... Hallod, Lajos? - fordult a balján csákányozóhoz. - Szerinted mit?- A lenini igazságot! - rikkantotta a sísapkás Lajos.- Má ne hidd, hogy odabent nem matatunk - intett az uborkaember a pártház felé, mely úgy ágaskodott fölöttük, mint egy csikkel összevissza égetett papírlap -, de valahun itten is kék lenni egy lejáratnak. Ezzel a tulajdon két fülemmé hallottam az előbb, hogy kopogtattak odalentrű.- Lemászhatnék hozzátok?- Ugorgy csak, ha annyira kételkedsz. Le a puskát, keresztbe vissza a szíjat, fegyver a háton. A gödör szélén álló kibicek trécselése már nem érdekelte, de hátha odalent tanúja lehet a fantasztikus titok lelepleződésének. Ez itt a lényeg. Mekkora siker volna, ha megtalálnák a lejáratot! Leguggolt, oldalazva mászott a kevésbé meredekebb részen, aztán sutty, beletenyerelt az agyagos sárba, gatyaféken szánkázott, csupa kulimász lett, de ki törődött már ezzel, a lába is kicsúszott alóla, zuhant, a lentiek úgy elkapták, mint a pelyhet.- Rácz vagyok - nyújtotta sáros, vaskos kezét a kis ember, aki egy katonai sátorlapba burkolódzott, s villanydróttal a homlokánál és a derekánál köbetekerte. Arab sejk. Fakózöld uborka, melyből csak egy kisebb uborka hegye látszik: mulatságosan csüngő, nagy orra.- Török - vágta rá habozás nélkül. Amíg a forradalomnak nincs vége, ne add ki a neved! így szólt Bajuszék tanácsa. Sőt, az igazolványt se nagyon mutogassák, főleg ne adják senkinek a kezébe, vagy ha nagyon muszáj, villantsák oda, lehetőleg úgy, hogy ujjaikkal takarják el a nevet. Márpedig a forradalom él és virul, nem ért véget, de még mennyire, hogy nem! Lám, Iván is megbántotta őket, hogy a hátuk mögött már egyezkedett volna a Hosszúval, meg ki tudja, hogy még kikkel... Nem, Iván ezt nem gondolhatta komolyan, vagy ha mégis, bizonyára jószándékúan tette, mert megelégelte a fiatal életek eltékozlását... Nem, ő nem ilyennek ismerte meg, tegnap ugyan még dühös volt rá, de hát mégis Iván a harcok első vezére, sokáig az ő leleményességére, hadtörténeti műveltségére alapozódott a Corvin védelme. Elképzelhetetlen, hogy... Nem! Az kivan zárva! Mindössze jót akart, ami borzasztó rosszul sült el. Hiába no, Ivánnál bevált a közmondás, hogy a pokolba vezető út jószándékkal van kikövezve. 1044
