Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 1. szám - MILLECENTENÁRIUMI MELLÉKLETÜNK - Király Péter: A magyarok népneve a történeti forrásokban és a szomszédos népek névhasználatában

8.10. Elbeszélés a latinok ellen - JPovestb o Latynechb”

A római egyháztól való elszakadás 1054-ben következett be, s a bolgárok, oroszok és szerbek a konstantinápolyi görögkeleti egyházhoz csatlakoztak. A latinok ellen írott polemikus munkák már a 11. századtól kezdve készültek, a szláv fordítás a 14. században keletkezhetett, a régebbi görög szöveg nem került elő', feltételezhető egy magyar forrás felhasználása is. A kövestb” teljes címe: ’Történet a latinokról, mikor váltak el a görögöktől és az Isten szent egyházától és mikor fogadták el az eretnekséget...” A szerző, miután az ala- mannok, bolgárok és ruszok megkeresztelkedését leírja, részletesen elbeszéli a magyarok megkeresztelkedését. Vö.: „... a bolgárok („vesb rod(t>) bol- garbskyj”) és a ruszok („vsi rodove rousbskago jazyka”) felvették a kereszt- séget, ...mindezeket a népeket látván az ugróknak nevezett peonok, akik sa- játmagukat Mageré-nek mondják („sija ze vse jazyky vidévuse Peoni gl(agol)- jeméi Ougri, ize sami naricajutse Magere”), s mivel egyetértésben („vt jedino”) voltak a görögökkel, és mert ezek eszét felvilágosultabbnak látták magukénál, s lévén ők még (jeste”) tisztátalanságban, miként korábban („prézde”) a bolgárok és a ruszok. A peon nép két fejedelme [név nem szerepel] ...elment Kon- stantinápolyba egész haderejével együtt, ...hogy felvegye a keresztséget („dva kneze peonskago jazyka..,s(ve)toje kr(fc>)st(e)nie prijati”)... amire méltónak találtattak (JL spodobisas^”). Felvevén a keresztséget és a krisztusi evangéliumot övéikhez visszatértek („priinvbsim'b s(ve)toje kr(fc>)st(e)nije i jev(ange)lie ch(ri)s(to)vo i vuzvratisase vusvojasi”). [Megjegyzés: ez az esemény 950 táján következett be; A. Popov lábjegyzete: ,Magere” = JMadbery.”] De a görög főpapok („grecbstii archijerei”) alig érkeztek meg országukba és fogtak hozzá az igehirdetéshez, fejedelmeik közül az egyik (jedinu ot(t>) knezb iclrb”), akinek neve István (jemou ze ime „Stefanu”) és sok jót cselekedett, istenfélő krisztusi hitben meghalt. Majd minden felől sok nép rátört a görögökre s ők hamarjában („Vbskoré”) nem tudták a peon népet vallásában megerősíteni („ne Vbzmogosa vaskoré potverditi jazyka sego peonskago na verou”), mivel nem voltak nyelvükön írott könyveik („ponjeze po jazykou svojemou knigu ne iméchou”). A latinok látván a görögök tehetetlenségét, hasonlóképp az ugré- nek mondott peonok (,peoni gl(agol)emye ougre") és más velük szomszédos (közeli) népek, a hunok és ipidák („i procii jazyky bliznjae simu i ouny i ipidy”), eljöttek Rómából és könyveikkel és írásaikkal istentelen hitükre térítették őket („obratisa na svoju zlocbstivouju verou”).

A „Povéstb” (= P.) görög eredetije ismeretlen, de a „Slovo obu otpadenii Latin's” című írásművei függ össze. Ugyanakkor a P. az alamannokról, bolgárokról, ruszokról, ugrókról, kumánokról, perzsákról, agarénusokról szóló - s a latin nyelvű forrásokból vett - részletekkel van kiegészítve. A. Popov szerint a P. nem keletkezhetett korábban a 14. századnál, de nem sokkal ezután szláv nyelvre is lefordították. A P. egyebek mellett a PVL pátriárchai vagy Nikon-féle kéziratában az 1015. évnél114, az „Ellinskij Letopisec”-ben és a ,Paleja” című forrásban is megtalálható.

Néhány hazai szakember szerint a ,JPaíones” ’magyar’ értelmezése alapján a görög eredeti a 12. századnál régebbi nem lehet. Moravcsik, ByzTurc. II. 208-209 szerint azonban a „Paiones” ’Ungarn’ jelentése már a 11. századtól kezdődően előfordult. De még régebbi előfordulását találjuk Naum I. (régebbi) életírásában: „Ougri peon’skii ezykb” (10. sz. első fele). Mindezek alapján tehát

110