Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 9. szám - Szonntág Gábor: Thomas Merton - Misztikus teológus és szemlélődő V.
Gethsemaniban, ez az egyik helyről a másikra történő' vándorlás egyre több idó't vett el. Ugyanez a generális, aki utat engedett a vászonruhák viselésének is, azt ajánlotta a szerzeteseknek, vonuljanak kettesével... Ahogy elhagyták a templomot, a szerzetesek a csuklya alatt morzsolgatni kezdték a zsebükből előhúzott rózsafűzért. A szentolvasó nagyrészét a szerzetes menet közben mondta el: templomból káptalanba, ebédlőbe, munkába jövet-menet. A hét öt napján a káptalanban az apát magyaráztatot tűzött Szent Benedek Regulájához, amelynek részleteit az imák során felolvasták. Még olyan tehetséges és elragadó szónok, mint Thomas Merton is nehezen tudott volna érdekes beszédeket tartani uganazon tárgyról 4-5 alkalommal hétről- hétre, ugyanazon hallgatósághoz, 15-20 éven át. Az apát tudott, elég gyakran kitérve ugyan más kapcsolódó témákra. Tovább imádkozták a rózsafíizért. Néhány szerzetes megadta magát az álom támadásának. Aztán a szerzetesek visszatértek a hálóterembe, hogy mindenki rendbe tegye az ágyát, végül pedig az ebédlőbe mentek, hogy elfogyasszanak egy csésze kávét és 5 dkg száraz kenyeret. A nyári munkák idején, vasárnap és ünnepnap ezt 15 dkg-ra emelték. A böjt megtörése után a szerzetesek kb. egy órát olvashattak az ún. olvasmányos óra (Officium lectionis) alatt. Ilyenkor a Szentírásból és valamelyik „klasszikus” egyházi szerzőtől olvashattak, a lelkiolvasmány szövegét tetszés szerint megválaszthatták. 7.45-kor a szerzetesek visszatértek a templomba a napközi imádságra, a tertia-ra, majd szentmisére, amit a sexta követett. A régi latin liturgia a nappal ún. harmadik „Tertia”, a hatodik „Sexta” vagy kilencedik „Nona” órájára írt elő zsolozsmát, amit a középkori időbeosztás szerint kb. délelőtt kilenc, déli tizenkettő illetőleg délután három órakor kellett végezni. Aztán két órát munkával töltöttek. Ebben az időben tudott Merton írással foglalkozni. Első fordítását kézzel kezdte el írni használt lapok hátoldalára, a közös skriptóri- umban elhelyezett íróasztalkánál. Később javultak az írás körülményei, míg végül egy viszonylag elkülönített helyet kapott a könyvritkaságokat őrző boltíves alagsorban az apáti iroda mellett. Kapott egy lestrapált írógépet, amit a következő 25 éven át használt. A reggeli munka két órája túl gyorsan lejárt egy újságcikk megírásához, de elég hosszú volt ahhoz, hogy alaposan átfagyjon az ember, ha fát vágott a dermesztő szélben a Kentucky dombokon. A reggeli munka végeztével a szerzetesek máris zsolozsmára mentek Nona-t imádkozni. Végül eljött a drága óra, amelyet mindenki úgy tölthetett, ahogy legjobbnak látta. Rendszerint mindenki kissé bizonytalanul állt a lábán, tele krumplival és kenyérrel - egyedül az ebédnél ehetett a szerzetes annyit, amennyit akart, a töbi étkezésnél gondosan kiporciózott adagot kaptak. Hál’ Istennek a finom házi kenyérért, igazi jótétemény volt - íija N. Basil atya. Zöldség vagy saláta ritkán látott vendégek voltak, ha voltak egyáltalán. De a krumpli jó töltelék. Szent Benedek üdvös rendelkezése volt, hogy a főétkezéshez mindenki kapjon kétféle főtt ételt, hogy ha a szerzetes nem tudja megenni az egyiket, az ehesse a másikat. Ez a másik mindig leves volt. M. Basil atya felidézi, amint egyik szerzetes megjegyezte „Sosem tudni, mi van a levesben.” Mire valaki ráfelelt „Mindig pontosan lehet tudni, mi van benne.” Ami előző napról maradt, egy kis vízzel felöntve. Merton kiváltképp kedvelte az ebéd utáni időszakot, gyakran fogott egy 1006
