Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 9. szám - Szonntág Gábor: Thomas Merton - Misztikus teológus és szemlélődő V.
tette. Mindig is rendkívül vonzódtam a tökéletesen magányos élethez. Ettől a vonzalomtól talán sosem szabadulok. Első novíciusévemben a Gethsemaniban gyakran eltűnődtem, hogy vajon ez a vonzódás nem valamely másik szerzetes- rendbe szóló hivatás jele-e? Evekbe telt felismernem, hogy minden szemlélődő rend szinte ugyanazon problémákkal küzd. Minden szemlélődésre elhívott ember magányra is hivatott. Isten jól tutaja, kinek mennyire van szüksége. Hitre van szükségünk, hogy Istenre tudjuk hagyni a döntést, mennyi magányhoz jussunk. Mint Jónás prófétában, akit Isten Ninivébe küldött, szinte ellenállhatatlan vágy élt bennem, hogy az ellenkező irányba menjek. Isten egyik irányba mutatott, az én összes „ideálom” pedig az ellenkező irányba. Amikor Jónás a lehető legsebesebben próbált eltávolodni Ninivétől Tharsis felé, levetették a hajóról és bekapta a cethal, amelyik aztán odavitte, ahová Isten akarta, hogy menjen. A szerzetes mindig jogosan hasonlíthatja magát egy prófétához, mert a szerzetesek a próféták örökösei. A próféta az, aki élő tanúja Isten gondviselésszerű munkálkodásának a világban. Minden próféta Krisztus jele és tanúja. Minden szerzetes, akiben Krisztus él, és akiben ezáltal minden prófécia beteljesült, Isten országának tanúja és jele. A jel, amelyet Jézus ígért a nemzedéknek, amelyik nem értette meg őt Hónás próféta jele volt” - vagyis saját feltámadásának jele. Minden szerzetes életét, minden papét és minden keresztényét Jónás jele jelöli, mert mind Krisztus feltámadásának ereje által élünk. De úgy érzem, saját életemet különösen megpecsételte ez a nagyszerű jel, amely a kereszténységgel, szerzetesi hivatással és papi felszenteléssel beleégett életem gyökerébe, mert ahogy maga Jónás, én is egy ellentmondás gyomrában utazom a célállomásom felé.” (Thomas Merton: The Sign of Jonas, 13-21. o. Doubleday, N. Y. 1953.) ,A legjobb dolog, ami egy remetségben történik, az a Semmi, ezért nincs is miről írni. így hát jobbhíján másodlagos dolgokról írok: az olvasmányaimról, a munkáról, a jövés-menésről és az időnkénti látogatókról. Ez a napló azt a benyomást keltheti, hogy itt álladnó a vendégjárás, valójában azonban ez félrevezető, mivel legtöbbször csak azért írok a vendégekről, mert ez azt jelenti, történt valami, amit érdemes lejegyezni. De ahogy mondtam is, a napló legjobb része az, ami nincs leírva, mert ez az, ami nem történik.” Ez a megállapítás kifejezetten a remeteségre vonatkozik, de amit kifejez egyformán igaz a közösségbeli életre is: a monasztikus élet kettős formát ölt ... egyesek jobbára úgy tekintik, mint egyszerű kolostori szolgálatot, liturgikus imát és a ház körül végzett munkát. Mások inkább magányos meditációnak és Istenre figyelésnek fogják fel. De a kettő közti ellentétet nem szabad eltúlozni, hiszen ugyanazon dolog kifejezői. „A legjobb dolog, ami történik, az a Semmi”, az az üresség, amelyben a szerzetes egyedül Istennek létezik, Isten pedig neki. A mindennapok megszo- kottsága Isten jelenlétének áttetsző szentségévé válik, és saját létünk vele egylényegű hordozójává Isten előtt. Az Istenre való figyelés nem valami rendkívüli állapot valami különös lelkigyakorlat, hanem a szeretet része a mindennapi életben. Ez a mindennapi élet a Gethsemaniban, amikor Thomas Merton megkezdte ott szerzetesi életét 1941-ben, valóban nagyon elfoglalt volt. Közelebbről megfigyelve fény derülhet sok dologra, amit Merton írt, érzéseire, küzdelmeire, feszültségeire és mindarra, ami táplálta kreativitását. 1002
