Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 9. szám - Witold Gombrowicz: Le a költészettel

ményeiket, évszázadok kultúrájának gyümölcseit. Manapság a költők legnagyobb része szilárdan hisz verseinek társadalmi hasznosságában. Elképedve mondogatják az embernek: - Csak nem kételkedik benne?... Hát nem látja, mekkora tömeg gyűlik össze egy-egy felolvasóesten? Milyen sok példányban jelennek meg a verseskötetek? - Mi mindent össze nem írtak már a költészetről - meg a csodálatról, mely azokat övezi, akik az embereket rávezetik a szépség ösvényére! Nem veszik észre, hogy szinte lehetetlen megjegyezni egy felolvasóesten elhangzó verset (mert ahhoz, hogy megértsük, a modern verset nem elég egyszer meghallgatni); hogy tonnaszám vásárolnak soha el nem olvasandó könyveket; hogy a folyóiratokban olyanok írnak a költészetről, akik maguk is költők, és hogy az emberek azért csodálják a költőket, mert mítoszokra van szükségük. Ha az iskolákban a nemzeti nyelv siralmas és konformista tanóráin nem idomítanák a gyerekeket a költők kultuszára, és ha e kultusz nem maradna fenn csupáncsak azért, mert a felnőttek tunyák és tehetetlenek, senki emberfia nem érdekló'dne irántuk, legföljebb néhány begőzölt csodabogár. Nem akarják meglátni, hogy a verseik iránt megnyilvánuló állítólagos csodálat olyan tényezőkből táplálkozik, mint a tradíció, a majmolás, a vallás vagy a sport (hiszen úgy veszünk részt felolvasóesten, akárcsak misén, hogy gőzünk sincs az egészről, azért jelenünk meg rajta, mert a poéták dicsőségért vívott futamai legalább annyira érdekelnek bennünket, mint a lóverseny). Nem, a tömegreakció bonyolult folyamata az ő számukra mindössze erre egyszerűsödik: azért bukik verseikre a közönség, mert olyan szépek.

Bocsánatot kérek a költőktől! Nem azért támadom őket, hogy sérelmeket okozzak. Örömest adózom elismeréssel sokuk személyes kiválóságának; vétkeikkel azonban csordultig telt a pohár. Ki kell nyitni e világtól elzárt épület ablakait, s az épület lakóit friss levegőhöz kell juttatni. Le kell verni róluk a merev, súlyos és magasztos páncélzatot. Még akkor is, ha ezzel olyan ítéletnek vettetnek alá, amely megfosztja önöket létük igazolásától... Szavaim az új nemzedékhez szólnak. A világ kétségbeejtő helyzetbe kerül, ha nem jelennek meg jelentős számban olyan vadonatúj, múlt nélküli emberek, akik nem adósai senkinek, akiket nem bénított meg karrier, dicsőség, kötelezettségek és felelősség - egyszóval olyan lények, akiket nem határoznak meg korábbi tetteik, éppen ezért szabadon tudnak választani.

Molnár Miklós fordítása

998