Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 9. szám - Witold Gombrowicz: Le a költészettel
WITOLD GOMBROWICZ Le a költészettel!* Szinte senki sem szereti a verseket. A költészet világa művi és hamis. írásomnak ez az alaptétele. Megvallom ugyanis, noha bizonyára kétségbeesetten infantilisnek látszom, hogy nincsenek ínyemre a versek, sőt meglehetősen idegesítenek. Nem mintha nem ismerném a művészet kérdéseit, vagy hiányoznék belőlem a költői érzékenyéség. Amikor a költészet nyersebb és prózaibb elemek közegében jelenik meg, például Shakespeare drámáiban, Dosztojevszkij és Pascal könyveiben, vagy mindközönségesen a hétköznapok derengésében, megborzongok én is, mint bármely halandó. Viszont a vegykonyhán kipurgált párlatot, amit „tiszta költészetnek” neveznek, nemigen veszi be a gyomrom, kivált ha rímbe is van szedve. Egyhangú danájuk fáraszt, ritmusuk és rímeik elálmosítanak, ,kopár fennköltségük” elképeszt (rózsák, szerelem, éjszakák, liliomok). Olykor gyanú környékez, hogy sántít az egész kifejezésmód, sőt maga a társadalmi réteg is, amely használja. Eleinte azt hittem, hogy „költői érzékenységem” sajátos fogyatékosságából ered ez az elenszenv, ám egyre kevésbé tudom már komolyan venni a hiszékenységünkkel visszaélő formulákat. A tapasztalatnál nincs nagyobb tanítómester, s engem igen furcsa dolgokra ébresztett rá: például tetszőlegesen kiválasztott verset úgy olvasok fel, hogy szándékosan megváltoztatom az olvasás sorrendjét, hogy ettől abszurddá váljon, azonban egyetlen (művelt, kifinomult, a szóban forgó költőt lelkesen csodáló) hallgatóm sem vesz belőle észre semmit; vagy részletesen elemzek egy hosszabb költeményt, és döbbenten észlelem, hogy „csodálói” el sem olvasták rendesen. Hogyan lehetséges ez? Roppantul csodálnak egy szerzőt, ám nem olvassák! Hallatlanul kedvelik „a szavak matematikai pontosságát”, és mégsem veszik észre a kifejezés sorrendjének lényeges módosulását! A temérdek képzelt gyönyörűség, csodálat és élvezkedés tehát kölcsönös titoktartást fogadó megállapodáson alapul. Mikor valaki kijelenti, hogy el van ragadtatva Valéry költészetétől, nem ajánlatos túlzottan indiszkrét kérdésekkel zaklatnunk, mert elképzeléseinktől olyannyira eltérő és csúfondáros valóságról ránthatjuk le a leplet, hogy magunk is megdöbbenünk. Mihelyt egyetlen pillanatra hátat fordítunk a művészet játékaiban elfogadott konven* 1947-ben Witold Gombrowicz botrányt keltő előadást tartott Buenos Aires-ben Le a költőkkel! címmel. Az eredetileg spanyol nyelven írt szöveg első ízben franciául jelent meg nyomtatásban - a Le Monde 1981. november 29-i számában. A szöveg későbbi, 1951-ben átdolgozott változatát Gombrowicz beiktatta a Naplójába (I. rész: 1953-1956); az adott szereplő szöveget („A költők ellen”) közölte a 2000 1993/2. száma (Pálfalvi Lajos fordításában). 994
