Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 9. szám - Varga Imre: Ezer órán
Mivel méri magát a fontos ember? Képes-e munkája, öröme, szenvedése körül megtapasztalni a kozmoszt, a forrást, amiből minden kilüktet? Azt, hogy a tudatosság, természetesség, öröm közös táplálék, akár a levegő. Tetteink a maguk elszigeteltségében jelentéktelenek, ha nem a teremtőerő forrásából erednek, hanem esendőségünket, hiúságunkat, önérzésünket szolgálják. Kezdtem másoktól, s magamhoz értem. Aki érzi, hogy nem igazán fontos, amit csinál - fontoskodik, packázik, mesterkélt; csakhogy ne szembesüljön saját jelentéktelenségével. Az elszigetelt élet borús, nincs világossága, mélysége, távlata, mert időleges, bizonytalan ügyeket szolgál. Most hogy így elhatárolódtam (a gyöngébb igenektől), kivallható, hogy a mai belülről élt, táguló nap volt. Hosszú gyakorlás, majd szinte folytatásként a trappista Merton-írással. Lassan, hogy ne akarjak többet a kelleténél, visszafogva, ha kell, el se vesszek a tevékenységek közt. Versek postázása. Bevásárlás is a böjt utáni készlethez: alma, árpagyöngy, néhány citrom. (Mosdás után és teába.) Délutánig semmit sem iszom, majd tea, cikória; eltöltött eléggé. Rozsválogatás. Ez a jövő(m)nek. Hideg a konyhaasztal, nem fog magánál. Utána melegvizes fürdő. Du. zazen. Rendtevés a verandán. Bazsalikom, csipke üvegekben, a szárítókeretek végre üresek. S ami már itt nem látható, a buzgó új tollbetét. Csak győzze a kéz (vele), (utána). márc. 15. Napi egy-másfél órás elfoglaltság (délidőben) az egyik helyi iskolában (afféle ebéd felügyelet), a megélhetés miatt, a többi idő az írásé, alkotásé. (Olyan szép, mintha nem is álom lenne, hanem valóság.) A középső szobácskából („konyha”) nézvést mintha tágasabb volna a háló a szükségesnél. Nem zsúfolt, bár itt van a két nagy barna ruhásszekrény és egy kissé emelt, dobogó-szerű téren az íróasztalom. A téglatűzhely a házioltárom: isteni sütések és főzések helye. A riporternek aki kérdezget, nézelődik (arca, kedvessége Koncsol L.-ra emlékeztet) azt mondom, hogy a tűzhelyem kerámiajele a teremtő mágiáé, ezzel a nagy magányos mestereket követem. Száraz füves, zsombékos rész. A barátom körbeint, tegnap erre jöttek fel a folyó mellett. Bátortalan, sikertelen. Eltávolodván a parttól a bozótosban gombák, tűzrakás nyoma, a kihűlt hamuban megszenesedett krumpli. Itt időztek tegnap. Én is láthatom. Kiegyensúlyozatlan, önáltatás táj. Kihamvadt tüzek. Bizonytalan értékű étel, szellemi táplálék. Ez is az én terem. De már nem fér ide a szobába. Kihelyezve a sors- és időhatár mellé. Billeg a hinta test és lélek közt. Ez az imbolygás ébreszt fél öt tájban. Vizelési inger. Kályharakás, gyűjtés a parázsra. Nem tudom, mi maradt ki az álomból, az emlékezet ellenáll, érzésem szerint gazdagabb, becsvágyóbb volt az idekerült részleteknél. Alapos, kiérlelős gyakorlás, fél órás csakrameditáció; zenei háttér. Amikorra idáig jutok, reggel hét óra múlt. A felkelés, a felállás után olvasgatás, rendtevés, tűzrakás. A tevés-vevés, s csendes létezés öröme. A boldogságnak nincs más akadálya csak én, gondolom. Míg az út túlsó felére futó kertben meg nem jelenik a szippantós traktor. A szomszédéknak nyilván ezen a kokárdás napon kell kiszippantaniuk a pöcét. Hazafias buzgalomból esetleg. Az efféle zajos 982
