Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 9. szám - Hegyi Béla: Kopasz a dombon IV.
lességemről, csak a szerelem él bennem! De ez a szó — szerelem - kevés is... Úgy szeretlek, ahogyan csak Istent volna szabad szeretni: egyszerre tisztelet, szerelem és engedelmesség!... Nem is tudom, milyen érzést keltesz bennem...” 39 Beköszöntött a tél. Fehér vattába csomagolta a falut, a gyümölcsöst meg a kukoricást finom ezüstporral vonta be. Bandi beköltözött Simoncsicsékhoz a kamrába, délután három körül minden nap rendszeresen megjelent Piroskánál ebédre, napközben a kukoricás tájékán kódorgott, és a befagyott Pal- lagi-tó eltűnt tükrét kereste. Tóth atya halálhírét általános megrökönyödés és ijedelem fogadta. Halálos baleset a püspöki palota előtt! Simoncsics bácsi szerint ez várható volt, hiszen Mariskát ő temette el. És ilyen módon kapcsolatba került a gonosszal, mely aztán őt is megfosztotta az élettől. A falu lakóinak többsége ugyan nem osztotta Simoncsics bácsi véleményét, de abban megegyezett, hogy valami nem stimmel a Bajnok családdal, tragédiájuk csak a sors különös csapásaival magyarázhatók, ha egyáltalán van magyarázat minderre. Hogy a plébánost az általa emlegetett gonosz ragadta volna el? Amiről Mariska sírjánál is beszélt? Jobb nem bolygatni a dolgot, nehogy ezzel megidézzük az ördögöt, és valamelyik portára beszállásolja magát. Mindenesetre, ami itt sorozatosan történt, józan ésszel föl nem fogható. Tóth atyát az egyházmegye temettette el Csávban, csöndben, hívek és családtagok nélkül, az ordinárius felügyelete alá tartozó papi sírkertben. Azóta a szomszéd falu papja jár át Bácsfiiredre misézni, amíg Széchy püspök új plébánosról nem gondoskodik. Tekla haja már majdnem a derekáig ért. Zuhatagként omlott alá. Ha körbeforgatta fejét, hullámzott, könnyedén szállt a levegőben, s balzsamos illatot árasztott. Mintha fecskeraj suhant volna el hirtelen virágerdő fölött. Ha előrebuktatta, lefüggönyözte arcát, s csak a hajszálak közti réseken pillanthatott ki a világba. Karesz imádta, ha alábújhatott - ő sátornak nevezte és a nyakszirtjét csókolgathatta. Kerek barna szem, fekete haj, izmos csípő - leltározta magában -, kemény dombok, rugalmas comb, pihepuha ágyék - mennyi boldogító kirándulóhely a számára! Hányszor, de hányszor pihent meg rajtuk eddig is, s még ki tudja, hányszor fog hegy-völgyei közt bolyongani! Nem költöztek össze, bár az egész falu tudta, hogy tavasszal lagzi lesz Bajnokéknál! Itt ugyan kiközösítik az együttélőket, megvetik a vadházasságot. Nem állnak szóba velük, még a boltban sem szolgálják ki a Jsurválkodókat”. De hogy egyébként lefekszenek egymással a párok, ha már kitűzték az esküvőt, azzal nem törődtek, mondván, akkortól fogva az ő privát dolguk, hogy mit csinálnak. Senki nem szólhat bele. Az a lényeg, hogy meggyűrűzték egymást. Karesz minden másnap, harmadnap meglátogatta, sokszor Teklánál is aludt, vagy vacsora után visszakerékpározott Vámosszirtre. Bírta a hideget, jól tűrte a meleget, nem izzadt, nem fázott, pedig néha csak egy vékony lódenban biciklizett át, a hivatali kocsit egyszer sem használta. Azt mesélte, hogy életében nem volt lázas, vagy ágyban fekvő beteg, a náthát meg csak hallomásból ismeri. Mostanában gyakran fogta el szédülés, hányinger, ami egy kis időre 958
