Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 9. szám - Hegyi Béla: Kopasz a dombon IV.
az előszobába, ami egyúttal kis konyha is, innen a szobába. Még jó, hogy vécéje és zuhanyozója van, különben másutt kellene mosakodnia is. Bezzeg Dankó atyának rózsakert kellett, amit aztán, hiába öntöztünk, gondoztunk, elpusztult, ezt a földet nem bírta. A szegfű megmaradt, a dália is gyönyörűen virágzott, az épület fürdött a színekben, illatokban. Tóth atya nem mondja, hogy ellenére volna a virág, de szerinte az a legszebb, amelyik az ember lelkében nyílik. Hát ezzel nem lehet vitatkozni; a lélek virágoskertjéről az a szegény Szent Ferenc is beszélt, aztán csak koplalásban meg koldulásban volt része. Aki úgy szereti a természetet, mint ő, mit is kívánhat az élettől! - Átgyalogolt a széles pallón, a patak most szelíden csordogált a meder alján, a csenevész bokrok sárgásra színeződtek, a puffatag agyagos talaj száraz szivacsként porzott és töredezett Piroska lépései alatt. - Csak nehogy megkérdezze megint, hogy miért nem megyek féijhez? ,A nőnek a család a hivatása, a férfival teljes egész, a házasság szentségében válik éretté lelki értelemben is, testileg pedig a gyermekáldás teszi őt gazdaggá” - mindezt már annyiszor hallottam tőle, de hát olyan férfi itt nincs, akihez én hozzámennék. Se a faluban, se a környéken. Én már csak ilyen magamnak való vagyok. Az ajtó nyitva volt - csak éjszakára zárja be a plébános, nappal tárva mindenki előtt -, Piroska az előszobában megállt egy pillanatra, beszólt a szobába: - Megjöttem, tisztelendő úr. Kész az ebéd. - Köszönöm, Piroska - hangzott a válasz -, jöjjön csak be, pihenjen egy kicsit. - Ez a párbeszéd minden áldott nap lezajlott köztük: volt, hogy Piroska szabódott, siet, dolga van; volt, hogy az első szóra betért a szobába, leült a nagyasztalhoz a plébánossal szemben, s diskurálgattak a falu dolgairól, emberekről, életekről. - Jöjjön csak be, ne kéresse magát, beszélnünk kell egymással.- Jótét lélek maga, Piroska, csak kár, hogy nem akar férjhez menni - fűzte hozzá.- Megyek, mindjárt megyek, csak elébb szétpakolom az edényeket - és egymás mellé, sorban az asztalra rakta őket: leves, hús krumplival, uborka. A fiókból szalvétakendőt vett elő, kanalat, kést, villát, a kétajtós kis faliszekrényből mélytányért és laposat, az edényeket hárébb tolta, és megterített.- Maga tele van jósággal, Piroska - ismételte meg Tóth atya -, de okosan tenné, ha... Piroska nem várta meg, míg a pap befejezi a mondatot:- Hátha a jóság ilyen kövér - végigtekintett magán: karja duci, melle két lötyögős tarisznya, hasa vastag hurkáktól polcolt, combja-lába akár egy almásderesé, arca kerek, sima, zsírpárnákkal kitelt, de báj és kedvesség uralkodik a vonásain, kék szeméből a derű szikrái pattognak ha a jóság ilyen kövér, nem csoda, hogy nem kell senkinek.- Ugyan már, Piroska. Hogy mondhat ilyet? Direkt jól áll magának.- Ne bókoljon, plébános úr, mert még komolyan veszem, és hozzámegyek az első jöttmenthez.- Csak nehogy a párttitkár legyen az.- Pedig elkelne oda is egy asszony. Amióta megözvegyült, még kibírhatat- lanabb, teljesen begorombult.- No jó, hát majd eldöntjük, kihez megy. Most arra akarom kérni, holnap ne hozzon ebédet. Kihallgatást kértem Széchy püspöktől, és levélben értesített, hogy holnap délelőtt 11-kor vár a palotájában. Hajnalban az első 943
