Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 9. szám - Hegyi Béla: Kopasz a dombon IV.

vonattal utazom. Szóljon majd a postás Lacinak, Liska mamának meg a többieknek, hogy a reggeli szentmise elmarad, de a litániára szeretnék hazaérni. Kezdjék el most is nélkülem, hátha késni fog a vonat. Különben mit főzött volna holnap?- Rántott hús rizzsel, cékla, borsóleves.- Megint hús. Higgye el, nem egészséges. Csináljon inkább krumplistésztát. A leves maradhat. Megeszem holnapután.- Nem unja még, plébános úr? A múlt héten háromszor is tészta volt: diósmetélt, túróstészta, krumplistészta.- Na jó, akkor legyen lekváros. És meggyleves. Nem tartozom magának, Piroska?- Hát magával nem lehet beszélni, plébános úr. Borzasztóan makacs. Két hétre előre kifizette az ebédet, a magáét és a Bandiét is.- Jó kosztosa magának ez a szerencsétlen?- Megeszik az mindent. Falja az ételt. Zabái, atya kérem, zabái. Minden nap háromszor megjelenik, én már terített asztallal várom, és pillanatok alatt elpusztít minden ennivalót. Nem hiszem, hogy tudja, mit eszik. Csak rág, habzsol, siet, csak ő tudja, hová, aztán köszönés nélkül kirohan a házból, s a kapuban böffent egyet.- Nézze, ha már a falu elvállalta őt Krisztus nevében, és a párttitkár elintézte, hogy ne zárják bolondokházába, mert volt benne könyörület, akkor...- Hát akkor még volt benne...- Akkor ne panaszkodjunk rá, őt is megváltotta Krisztus.- És Krisztus mit fog ezekkel a gonosz emberekkel csinálni, mint ez a párttitkár...- Tudjuk, hogy nem volt mindig ilyen. A sok fájdalom, ami a felesége mellett érte...- No hát a temetése! Dankó atya, a plébános úr elődje, elment hozzá, hogy eltemeti az asszonyt. Bármennyire is más a gondolkodásuk, mondta Vicz Janinak, hitünk szerint a végtisztesség mindenkinek kijár. Úgy kidobta, hogy a lába sem érte a földet. Azt kiabálta, hogy nem fog ez a rühes csuhás a meny- nyekben még egy jó pontot szerezni a felesége leikével. Hát ilyet még a falu nem látott. Kommunista temetés volt. Az elején elénekeltük a Himnuszt, a járási tanácselnök, Kövi Zsiga bácsi beszélt a Viczné érdemeiről, aztán mindenki kezet fogott mindenkivel, és a végén elénekeltük a Föl, föl, ti rabjait.- Az Intemacionálét.- Intrapinálét. Igen, azt.- Rosszul mondja, nem tudja jól kiejteni...- Hát nem tudok én oroszul, plébános úr.- Na, jó, hát ne erőlködjön, Piroska.- Ezekkel az emberekkel mit csinál majd az Úristen? Ugyanúgy üdvözül- nek, mint mi? Igazságtalan lenne, plébános úr. Hitetlenek, elkárhoznak. A hívőké a mennyek országa.- Nem tudom, Piroska. Nem látunk bele az Úr gondolataiba. Talán rájuk is szükség van ezen a földön, hogy jobban kifessék a hit ereje. Ha majd az Istennel szembetalálkoznak, bizonyára megrendülnek, mindent bánni fognak, aztán jönnek vissza ide a földre vezekelni, az lesz nekik csak a pokol. Arra a földre, amit ők tettek ilyenné. És már az Isten látásának birtokában...

944