Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 9. szám - Szopori Nagy Lajos: Vakmerő hazárdjáték vagy gyáva meghunyászkodás?

még, hogy hazatérésük után Skog leszögezte: „nem megfelelő az idő a karéliai kérdés megvitatásának folytatására még idehaza sem”.20

Megoldódik csatlakozásunk az Északi Tanácshoz

Ellentétben a karáliai kérdéssel, a választási kampánya szempontjából feltehetően döntő második problémát: Finnországnak az Északi Tanácshoz történő csatlakozását sikerült elintéznie Urho Kekkonennek a moszkvai látogatás során. Mint ismeretes, Finnország mindeddig kívül maradt az északi országoknak e parlament- és kormányközi tanácsadó szervén, amely 1953- ban jött létre.

Mármost Fagerholm - aki az északi együttműködés szakértője és támogatója volt - szívesen látta volna a Tanács tagjaként hazáját, és miután az SZDP elnökjelöltjévé választották, aktív kampányt is kezdett ennek érdekében. A finn sajtó figyelmét már ezt megelőzően is felkeltette a Norden egyesület megalakulásának 30. évfordulóján tett kijelentésével, amely szerint Finnország csatlakozásának nincs akadálya.

Amint az sejthető, a szovjet sajtó nem hagyta reagálás nélkül a törekvéseket. Elítélte a tervezett tagságot mint kísérletet arra, hogy Finnországot „az USA agresszív politikai hálózatához kössék” és a „német militaristák és revansisták szövetségesévé” tegyék.21

A finn kormány vette a figyelmeztetést, és úgy döntött, még megfigyelői szerepkörben sem vesz részt az ÉT 1955 januárjában tartandó ülésén. Kekkonen miniszterelnök ugyané hónapban, az északi országok parasztpártjai közös bizottságának stockholmi ülésén tartott beszédében azt taglalta: nem érett meg még az idő Finnország csatlakozására, mivel a Szovjetunió - bár alaptalanul - továbbra is gyanakszik.22

A helsinki szovjet nagykövetségen olyan megvilágításban látták mindezt, hogy „kísérlet folyik Kekkonen rákényszerítésére: tegye világossá a viszonyát az Északi Tanácshoz”. Az utalás nem csupán Fagerholmra vonatkozott, aki az ÉT-tagság szorgalmazását feltehetőleg meg akarta tartani saját ütőkártyájának, hanem az északi együttműködés más finn támogatóira - többek közt a Svéd Néppárthoz tartozó John Österholmra - is. Nyikolszkij, a kérdéseknek a választási kampányában betöltött szerepét elemző szovjet követségi tanácsos 1955 februáijában úgy értékelte, hogy Kekkonenre sikerült rásütni a tagság-ellenesség bélyegét. Megállapítja: Kekkonennek nyilvánvaló nehézségei támadnak, amikor megpróbálja szem előtt tartani a szovjet érdekeket, ám egyúttal megkísérli megnyerni azokat a szavazókat is, akik az ÉT-hez való csatlakozást támogatják. Teljesen természetes, hogy ezt az ellentmondást ellenfelei kihasználják.23

Azt követően, hogy az ÉT-tagságot ugyancsak szorgalmazó Sakari Tuomioját a Nemzeti Koalíció és a Szabadelvű Szövetség megválasztotta elnökjelöltnek, Kekkonen szovjet támogatóinak komolyan el kellett gondolkozniuk, hogyan keveredhet ki emberük a fenti ellentmondásból. Különösen akkor vált ez időszerűvé, amikor 1955 nyarán a finnek készülni kezdtek a magasszintű moszkvai látogatásra és az ott előhozandó kérdésekre.

Kekkonen már két héttel a Paasikivinek átnyújtott moszkvai meghívás előtt kijelentette, hogy - ellensúlyozandó Fagerholm ÉT-csatlakozási javas936