Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 9. szám - Szopori Nagy Lajos: Vakmerő hazárdjáték vagy gyáva meghunyászkodás?
latát - ismét szóba kívánja hozni ott az 1952-ben felvetett gondolatát az északi országok semlegességi szövetségéről. Úgy tetszik, ez a javaslat illeszkedett ahhoz az akkoriban fennforgó koncepcióhoz, hogy semleges övezetet kellene kialakítani Európa keleti és nyugati katonai csoportulásai között. Az idős Paasikivi ezt a gondolatot is nyilvánvaló fenntartással fogadta. Nem hitt abban, hogy Norvégia és Dánia ezért kilépne az Észak-atlanti Szövetségből, mint ahogy abban sem, hogy Finnország tagja lehet az Északi Tanácsnak. Ez utóbbit a Szovjetunió még 1955 augusztusában is ellenezte. Kekkonen- nek az eközben - főként Vilkuna professzor közvetítésével - folytatott szovjet nagykövetségi puhatolódzásai azonban mégiscsak kezdték meghozni gyümölcseiket. Ott ugyanis hajlani kezdtek arra, hogy az óhajtott választási adut felkínálják neki, garanciát vártak viszont tőle arra vonatkozóan, hogy az ÉT- tagságot nem fogják „helytelenül”, azaz a finn-szovjet kapcsolatok megrontására felhasználni. Paasikivi lelkesedését még ez sem növelte, attól félt ugyanis, hogy a tagság felvetése megzavarhatja a fontosabb területi kérdések tisztázását. Abban bízott ugyanis, hogy a háborúban elcsatolt területekről újból tárgyalni lehet, amikor a barátsági és együttműködési szerződés meg- hosszabítása és esetleges módosítása időszerűvé válik. Ugyanígy fenntartással fogadta az elnök a moszkvai látogatás előtt egy héttel hazaérkezett nagykövet, Eero A. Wuori javaslatát, amely szerint a szovjet vezetés előtt szóba lehetne hozni az északi országok semlegességének kérdését.,Aligha a mi dolgunk ezt szorgalmazni... a probléma teoretikus, nem hoz eredményt” - kommentálta. Még szeptember 12-én is, amikor a Wuorival folytatott említett beszélgetésen jelenlévő miniszterelnök még egyszer áttekintette a Moszkvában terítékre kerülő kérdéseket, Paasikivi mind az ÉT-tag- ságra, mind az északi országok semlegességére vonatkozóan azt a megfelle- bezhetetlen álláspontját jegyezte be naplójába: „Ezt a kérdést nem vesszük elő.”26 Kekkonen azonban, aki KGB-kapcsolataitól bátoríttatva biztos volt a sikerben, elhatározta, hogy az elnök véleményével ellentétben lépni fog. Amikor a tárgyalásokon Porkkala visszaadásának alapkérdéseit elrendezték már, a szerződés kimunkálására választott albizottság ülésén - ahol Paasikivi nem vett részt - Kekkonen előhozta a kérdést. Váratlanul szót kért, és azt mondta a szovjet vezetőkhöz fordulva: „Szeretnénk szóba hozni az Északi Tanácshoz történő csatlakozásunk kérdését..., hogy vélekednek önök az elhatározásunkról?” Bulganyin rögtön elhárította az érdeklődést, mondván, hogy ez nincs fölvéve az ügyrendi listára. A szintén jelen lévő Hruscsov - Skog miniszter szerint - közbevágott: „mintha jeges szél csapna arcunkba, olyan ez a kérdés” ám mindjárt hozzátette: „na de miért is ne, ez az önök ügye, viszont., nem ismerhetnék el egyúttal Kelet-Németországot?”27 Skog azt úja, Kekkonen „olyan csavaros választ adott erre, hogy csavarosabb már nem is lehetett volna”, úgyhogy a házigazdák semmilyen kommentárt nem fűztek hozzá, noha a válasz elutasító volt. A finnek ekkor még Hruscsov ÉT-tagsággal kapcsolatos álláspontját homályosnak tartották: a jelenlevők közül mind Wuori nagykövet, mind R. R. Seppala államtitkár a tagadást hallotta ki belőle. Emiatt azután Kekkonen arra kényszerült, hogy a Kremlben rendezett esti fogadáson ismételten megkérdezze a szovjet vezetőt, hogyan is értette a mondottakat. Csak ekkor bizonyosodott meg róla, hogy sikerült elintéznie a tagság ügyét.28 937
